Kanizsa képzőművész szobrára büszke Carl Lewis

Páratlan sikert ért el egy kanizsai képzőművész: Németh Ferencet 2012 sportszobrászának választotta az USA sportakadémiája. Az alkotó neve jól cseng a tengerentúlon: olyan hírességeknek is készített szobrot, mint Carl Lewis.

Horváth-Balogh Attila

- Az élet a képzőművészet felé terelt, pályafutásom első 10 éve a kubizmus jegyében telt - idézte fel a kezdeteket. - Akkor még sokféle téma vonzott, mígnem egyszer rátaláltam a sportra és a bronzra, mint időtálló témára és anyagra. Rögtön éreztem, ez a nekem való kombináció. Holott nem könnyű elkapni azt a pillanatot, amikor már éppen csak meg nem mozdul az alak. Nem is sikerül mindenkinek, ezért azt hiszem, én hálás lehetek, hogy megtaláltam a saját utam. Ez ugyanis egy véletlennek köszönhető. A Budapest Sportcsarnokban lett volna kiállításom, de az 1999-ben leégett, így a tárlat elmaradt. Mégis ott fogták a szobraimat, mondván, máshol lesz valami olimpiai kiállítás. Végül 3 alkotásomat is bezsűrizték, melyek kikerültek Lausanne-ba, az Olimpiai Múzeumba, ahol egyet közülük megvett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori elnöke. Hát így indult a karrierem...

Első jelentősebb sport témájú szobrait az athéni olimpiára készítette. Azóta került bele a sportvilág körforgásába, ahonnét számos megrendelést kapott. Olyan hírességektől, mint például minden idők egyik legeredményesebb amerikai atlétája, Carl Lewis, a német Forma-1-es autóversenyző, Michael Schumacher, vagy Joe Montana, az amerikai futball leghíresebb játékosa. Carl Lewistól még egy dedikált fényképet is őriz.

- Persze, ez nem úgy működik, hogy ők felhívnak engem, ezt általában a menedzserük, feleségük vagy esetleg a támogatójuk teszi meg, miután ilyen-olyan forrásból tájékozódtak a munkáimról. Ezért aztán közvetlen, bensőséges viszonyba - mint ahogy azt sokan feltételezik - egyikükkel sem kerültem soha - magyarázta. - A dedikált Carl Lewis-fotográfiát is csak egyfajta gesztusként küldték, de annak nagyon szép volt...

A kanizsai képzőművész igencsak meglepődött, amikor nemrég meghívták az Amerikai Egyesült Államok Sportakadémiájára, Daphne-ba, ahol átvehette a 2012-es év sportszobrász művésze elismerést. Amit a gálán - a közönség legnagyobb megdöbbenésére - az isteneknek köszönt meg.

- Amikor értesítettek, először nem is akartam elhinni, azt hittem, valami átverés áldozata vagyok - mesélte az alkotó. - Vissza is írtam, hogy én a magam részéről ilyesmit nem terveztem, majd jövőre elmegyek érte. Igyekeztem elhajolni a dolog elől, de minden kifogásra volt válaszuk, fizették a repülőjegyet és tolmácsot is biztosítottak. Én egyébként soha nem hajtottam díjra vagy elismerésre, számomra az időtlenség sokkal fontosabb. Egy Kossuth-, egy Munkácsy-díj, vagy más ilyen kitüntetés mindig szubjektív, s bizony, a háttérben megjelennek az érdekek, az összefonódások, kapcsolatok is. Az amerikai elismerésnek éppen azért örülök, mert az - ilyen szemszögből legalábbis - nem kérdőjelezhető meg, hiszen az USA Sportakadémiáján senkit sem ismertem - magyarázta.

De térjünk csak vissza kicsit az istenekhez...

- A magam módján vallásos vagyok, római katolikus, de igazából én a görög istenekben hiszek - árulta el kérdésünkre a szobrászművész. - Hogy miért? Mert ugyanolyanok, mint mi, emberek. Gyarlók, érzelmesek, megcsalják egymást, és nem tévedhetetlenek, nem valamiféle nagy igazságosztóként figyelik a cselekedeteinket, hogy aztán megítéljenek minket. Persze, miközben a színpadon álltam, s ezt elmondtam, súgtak, hogy a közönség soraiban vallásos protestánsok ülnek. Nos, engem ez hidegen hagyott, mert nem kívántam megfelelni senkinek, s azt mondani, amit hallani akarnak.

Az akadémián egyébként az amerikai sportelitet képzik, itt doktori fokozatot szerezhetnek a szakemberek, továbbá létrehoztak egy komoly sportmúzeumot is hírességek relikviáival. Amiben kap egy kis helyiséget az Év sportszobrásza, hogy ott helyezhesse el legtöbbre becsült alkotásait, pontosabban - természetesen - csak azok másolatait.

Ez azért már közelít az időtlenséghez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!