Hódít az online: Net a munkahelyen, otthon és barátoknál

Budapest - Érdekes: az internetezők több mint tizedének nincs e-mail címe, mégis a levelezés az egyik legnépszerűbb netes tevékenység - többek között ez is kiderült egy nemrég készített felmérésből.

MTI/AP

A KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet 2008 decemberében egy 1.031 fős, reprezentatív lakossági minta alapján vizsgálta a 18-64 évesek internetezési szokásait.

A felmérés alapján, bár nagyon népszerűek a közösségi oldalak, a netezőknek csak 51 százaléka látogatja legalább havi rendszerességgel. A fórumokat, blogokat is minden második netező olvassa: 23 százalék legalább alkalmanként, 1-2 havonta részt vesz formálásukban is.

Az interneten a közösségi szolgáltatások mellett a hagyományos médiatípusok, így a rádió és a tévé használata is egyre jellemzőbb: a 18-64 éves netezők több mint 22 százaléka legalább havonta egyszer néz vagy hallgat műsorokat a világhálón keresztül, 16 százalékuk pedig legalább heti rendszerességgel teszi ezt.

Az elemzés kiderítette, hogy az internetezők több mint tizedének nincs e-mail címe. Legkevésbé a kisvárosban élők, az alacsony jövedelműek és az alacsony végzettségűek leveleznek a világhálón: utóbbiak közel negyede például soha nem e-mailezik. Ennek ellenére a levelezés az egyik legnépszerűbb netes tevékenység a kutatás szerint, amit csak az általános keresés és az információgyűjtés előz meg.

Az internet használók háromnegyede munkához, iskolai feladatok megoldásához is segítségül hívja a világhálót, több mint a felük ráadásul legalább heti rendszerességgel.

Vásárlás előtt 68 százalékuk gyűjt információt az interneten, és 31 százalék a beszerzést is intézte már online.

A felmérés az internet használat gyakoriságának változását is vizsgálta: míg 2005-ben a megkérdezettek csupán 12,5 százaléka netezett napi gyakorisággal és harmada legalább 1-2 havonta, addig 2008 végére már több mint 30 százaléka naponta, több mint fele legalább 1-2 havonta használta a világhálót. Ugyanebben az időszakban a heti rendszerességgel netezők aránya 25 százalékról 48 százalékra nőtt.

A legtöbben otthon csatlakoznak a világhálóra: az internetezők több mint 80 százaléka netezik otthonról, míg a második helyre a munkahely került mintegy 28 százalékkal.

Az egyes csoportok között megfigyelhető néhány különbség is a kutatás szerint: míg munkahelyről leginkább a felsőfokú végzettségű, magas jövedelemmel rendelkező szellemi foglalkozásúak neteznek, addig a 18-29 éves korosztály több mint 27 százaléka a barátoknál, ismerősöknél is rendszeresen csatlakozik a világhálóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!