Hétfőn kezdik a felújítást - Idén a 86-os út hat zalai szakaszán végeznek

Hivatalosan hétfőn veszi kezdetét a 86-os út Zala megyei szakaszának megerősítése. Az első ütemben az előkészületi munkálatokat végzik el, ezt követően kezdődhet a burkolat szélesítése és megerősítése.

Gyuricza Ferenc

Mindezt Boda Csaba, a kivitelező Colas Út Zrt. Zala megyei területi igazgatója mondta el, hozzátéve: hétfőtől a táblák kihelyezésére, illetve a kátyúzásra kerül sor, hiszen ez a félpályás útlezárásnak előfeltétele. Ez a folyamat körülbelül két hetet vesz igénybe, s a Colas Út Zrt. megbízásából a közútkezelő munkatársai végzik el.
 
- A burkolat felújítását szakaszokra bontva végezzük, mivel a közlekedés folyamatosságát biztosítani kell - sorolta Boda Csaba. - A 38 kilométer hosszú zalai részt 13 szakaszra osztjuk, ebből idén hat készül el. A munkálatokat most három szakaszon kezdjük, Kálócfa és Kozmadombja térségében, valamint a rédicsi körforgalomtól észak felé haladva, a  másik háromra valamikor az év második felében kerül sor.

A burkolatmegerősítést egyelőre félpályás útlezárások  mellett végzik, a későbbiekben viszont  amikor a Cupi-patak hídjának felépítményét javítják Zalabaksa belterületén teljes forgalomterelést kell alkalmazni. Ennek az időpontját  a kivitelező területi igazgatója egyelőre nem tudta megmondani, mivel az engedélyeztetési folyamat még nem zárult le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!