H1N1-vírus: Levették a lélegeztetőgépről a nagykanizsai tanárnőt

Levették a lélegeztetőgépről a Magyarországon H1N1-vírussal összefüggésben leghosszabb ideje ápolt 53 esztendős tanárnőt - tudtuk meg dr. Brünner Szilvesztertől, a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának vezető főorvosától.

zaol.hu

A szakember elmondta, a betegnél vasárnap állították le a gépi lélegeztetést, hétfőn pedig eltávolították a légcsőből az azt segítő csövet is. Így a tanárnő immár teljesen önállóan lélegzik - az utóbbi időszakban egyébként napi 2-3 órát volt képes lélegeztetés nélkül tölteni.

A beteget immár 11. hete, 79. napja ápolják a kórház intenzív osztályán, esetében igazolódott először a kanizsai újinfluenza-gyanúval bekerült betegek közül a H1N1-vírus jelenléte. Dr. Brünner Szilveszter azt is elmondta: a tanárnő szervezetét a hosszú ideig tartó mesterséges lélegeztetés természetesen megviselte, meglehetősen legyengült. Ezzel együtt képes a külvilággal kommunikálni, s gyakran pihen ülve.

A főorvos jelezte még: reményeik szerint hamarosan gyógyultan bocsáthatják otthonába a pácienst, akin kívül jelenleg senkit nem kezelnek az osztályon újinfluenza-fertőzés gyanújával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!