Az ünnepelt volt a szónok

Zalaegerszeg - Több helyszínen is rendeztek pénteken megemlékezéseket Deák Ferenc 1803. október 17-ei születésének tiszteletére.

Temesi Hilda

A sort még délelőtt, a kehidakustányi általános iskolában megrendezett koszorúzás nyitotta - negyvennégy éven át ebben a faluban élt Deák Ferenc. Ebéd után egy órakor pedig a zalaegerszegi Deák tér volt már a helyszín, ahol a néhai jogtudós és politikus szobra alatt a nyolcvanas évek közepe óta van szakadatlan hagyománya az ünneplésnek.


A zalaegerszegi Deák téren megkoszorúzták a haza bölcsének szobrát - ZH fotó: Ohr Tibor

Erre a megemlékezés narrátora, a szintén Deákról elnevezett megyei könyvtár igazgatója, Kiss Gábor emlékeztetett, kiemelve még egy aktuális évfordulót: a téren álló Deák-szobrot, az országban az első köztéri Deák-ábrázolást 130 éve állították fel, a zalai emberek adakozásának köszönhetően. Az ünnepségen az annak hagyományát jó negyedszázada felelevenítő Deák SZKI, illetve a Zrínyi gimnázium volt a házigazda  s a műsort is utóbbi diákjai adták. A szónok pedig maga Deák volt  egy 1869-es képviselőházi beszédéből hallhattunk részletet.

A megemlékezés végén a szobrot meg is koszorúzták az egybegyűltek, többek közt a Söjtört képviselő Baksa István polgármester. Később a faluban lévő szülőháznál, illetve a szomszédos Pusztaszentlászlón is emlékeztek még pénteken Deák Ferencre.

Szombaton
A haza bölcsének születéséről szombaton, a tényleges születésnapon is megemlékeznek még megyénkben. Délután három órától a zalatárnoki kulturházban kezdődik a program, melyen a szónok Nógrádi László országgyűlési képviselő lesz. A rendezvény végén a helyi Deák-emlékműnél koszorúznak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!