Az MSZP és az SZDSZ egyetért: Hidat a horvát-magyar határra!

Tótszerdahely - Írásban kötelezze el magát a magyar és a horvát kormány, hogy támogatja az új Mura-híd megépítését - mondta Göncz Kinga, az MSZP európai parlamenti listavezetője és Kovács Kálmán, az SZDSZ országgyűlési képviselője miután Mura-vidéki polgármesterekkel találkoztak.

zaol.hu

- Mind a magyar, mind a horvát kormány deklarálta, hogy támogatja a Muraszerdahelyre tervezett híd megépítését, most azt szeretnénk kérni, hogy a következő magyar-horvát kormányülésen legyen közös írásbeli deklaráció - fogalmazott Göncz Kinga a Tótszerdahelyen tartott megbeszélést követően.

Hozzátette: az írásbeli megállapodás lehetővé tenné, hogy elinduljon a tervezés, majd európai uniós forrásokból a híd megvalósítása.   

Az EP-listavezető szerint a Muravidéken nagyon komoly tervek vannak a gazdasági, a turisztikai területen való fejlesztésre.

Kovács Kálmán, aki az SZDSZ vidékpolitikai kabinetjének vezetője is, közölte: Budapestről most már végig elkészült az M7-es az autópálya, az azon átívelő hidat azonban úgy építették, hogy Horvátország már európai uniós tag lesz, ezért mindössze két-két autó fogadására alkalmas.

Már most is csak fennakadásokkal működik a vámellenőrzés, egy nyári szezonban akár 5-10 kilométeres sor is kialakulhat. Ezért is lenne nagy jelentősége a régóta tervezett új Mura-hídnak, illetve a murakeresztúri útnak, amivel meg lehetne spórolni 20-30 kilométernyi kitérőt a két ország között - vélekedett Kovács Kálmán, aki kitért arra, hogy az SZDSZ európai parlamenti választási kampányában az egyik legfontosabb szempontnak Horvátország csatlakozását tartja.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!