Autós üldözés a megyeszékhelyen - Mire a rendőr odaért, már elkapták a tolvajt

<b>Zalaegerszeg</b> - <em>Molnár Gábor</em> tolvajt fogott. Méghozzá autótolvajt, és nem is minden bonyodalom nélkül: a fél városon át üldözte, mire sarokba szorította és elkapta az illetőt, akit aztán át is adott az elfogásba hamar bekapcsolódó rendőröknek.

zaol.hu

- Szerdán délelőtt a Platán soron, az üzletünk előtt állt a bátyám Peugeot-ja. Éppen átmentem a szomszédos presszóba egy kávéra, onnan láttam, hogy egy férfi nézelődik, ólálkodik az autó körül. Mire kiléptem az ajtón, beugrott, és nagy gázzal elindult. Fényes nappal, az egyik legforgalmasabb utcán! - foglalta össze az előzményeket Molnár Gábor.

Aztán, amint kiderült, hogy az illető nem megkapta, hanem elkötötte az autót, Gábor és egy ismerőse rögtön bepattant a Fiat Puntóba. A Göcseji út felé indult a Peugeot, ők meg utána.

- 5-6 autó lehetett közöttünk, de mikor láttam, hogy a lámpánál jobbra, az Alsóerdő felé akar kanyarodni, átvágtam a benzinkúton, és éppen mögé érkeztem. Úgy 80-90-nel mehetett, de szerintem csak az Egerszeghegyi úton vette észre, hogy üldözöm. Ekkor odalépett, okádta a fekete füstöt a kipufogó. Közben a tesóm a rendőrökkel már folyamatosan kommunikált, mi meg neki mondtuk, hogy merre tart a tolvaj.



Molnár Gábor és bátyja kissé megviselt Peugeot-ja. Több száz ezres lehet az anyagi kár, de legalább megvan az autó
Fotó: Pezzetta Umberto


Aztán a Peugeot az egerszeghegyi Gógán-forduló környékén lehajtott egy horhosba. Olyan veszélyesen szlalomozott a szűk utakon, hogy Gábor már arra gondolt, inkább lemarad, csak az illető nehogy összetörje az autót.

- Mikor befordult egy kis utcába, tudtam, itt meglesz. Egy kerítésen végigszántotta az autó elejét, aztán megállt egy dombon, három keréken. Kiugrott és futni kezdett, én meg utána; háromszor is elesett a sárban, így megfogtam. Mire visszaértünk az autóhoz, már ott voltak a rendőrök.

Gábornak amúgy nincs szerencséje a tolvajokkal: korábban egy VW Golfját lopták el. Az a tettes nem lett meg...

Szalai Sándor rendőr őrnagy, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának megbízott vezetője érdeklődésünkre elmondta: a tulajdonos bent felejtette a slusszkulcsot a járműben, ezt vehette észre az illető, aki beugrott az autóba, majd elhajtott vele.

A bejelentést követően a közelben tartózkodó kollégáink azonnal tudtak intézkedni, üldözőbe vették az autót, és szinte percek alatt sikerült elfogni a Dalos utcában a menekülőt. A tettest előállították, ellene jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!