Átadták a Húsz éves a Köztársaság Díjakat

Bajnai Gordon szerint a Húsz éves a Köztársaság Díjjal kitüntetettek cselekedeteikkel előre vitték az 1989-ben alakult harmadik köztársaságot és a nemzeti cél érdekében képesek voltak összefogni.

zaol.hu

Erről a miniszterelnök a díjátadó ünnepségen beszélt pénteken a Parlamentben. Hangsúlyozta: a kitüntetettek nem csak az 1989-es fordulatkor, hanem az elmúlt húsz évben is tettek azért, hogy a Magyar Köztársaság, a magyar demokrácia jobb és erősebb legyen.

A kormányfő szavai szerint a rendszerváltás befejezetlen és talán befejezhetetlen folyamat, hiszen a köztársaságot minden nap formáljuk, teszünk hozzá és el is veszünk belőle. Hozzátette: a kitüntetettek 1989 óta is folyamatosan tettek az országért, és azóta is többször bebizonyították, hogy oda tudnak állni ügyek mögé, amelyek fontosabbak a rövid távú érdekeknél.

Mint mondta, a díjjal céljuk az is, hogy példát állítsanak a jövő nemzedéke, és mások számára, hogyan lehet az országért újra és újra tenni.

Bajnai Gordon azt kérte a díjazottaktól, ne hagyják abba tevékenységüket, hogy olyan lehessen az ország, amilyennek 1989-ben az egységes, magyar nemzet megálmodta és remélte.

A kitüntetést Ágh Attila filozófusnak, Chikán Attila volt miniszternek, Debreczeni József közírónak, Dornbach Alajosnak, az Országgyűlés volt alelnökének, Esterházy Péter írónak, Fábry Béla pedagógusnak, Ferge Zsuzsa szociológusnak, Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek, Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyésznek, Jancsó Miklós  filmrendezőnek, Kádár Béla közgazdásznak, Kéri László politológusnak, Kornai János közgazdásznak, Kósa Ferenc filmrendezőnek, Kósáné Kovács Magda volt EP képviselőnek, Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének, Kovács Lászlónak, az Európai Bizottság tagjának, Kupa Mihály volt miniszternek, Levendel Ádám szociológusnak, Nyers Rezső volt államminiszternek, Ormos Mária történésznek, Rajk László, illetve Tamás Gáspár Miklós volt országgyűlési képviselőnek ítélték oda.

Chikán Attila, Esterházy Péter, Ferge Zsuzsa, Göncz Árpád, Jancsó Miklós és Nyers Rezső a díjat később veszik át.

A kormány az október 6-i ülésen döntött a "Húsz éves a Köztársaság" díj alapításáról.

A legfeljebb 25 díjazott személyére október 10-ig tehettek javaslatot a kancelláriaminiszternek az 1989. október 23-a után megválasztott kormánytagok, országgyűlési képviselők és polgármesterek. A beérkező javaslatok alapján a hét miniszterből álló kitüntetési bizottság döntött arról, hogy ki kapják meg az elismerést.

A kitüntetettek egy kisplasztikai alkotást és egy, az adományozást igazoló okiratot kaptak. Az elismerés nem jár pénzjutalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!