Amikor Bufo bufo szerelmes

A tavasz egyik csalhatatlan jele az utakon szaporodó békatetemek. Az egerszegeiek kedvelt kirándulóhelye, az Aranyoslapi-forrás melletti úton a hét végén százával próbáltak átkelni az erdőből a vízhez a barna varangyok. Soknak nem sikerült.

MTI

- Körülbelül másfél száz tetemet számoltunk össze hétfőn - fogadott a forrás melletti mezőn Gál Szabolcs, aki társaival épp' nejlonfóliából épített kerítést az út két oldalára.  

A Domberdő Természetvédelmi Egyesület aktivistái már tavaly is bevetették magukat, akkor a Zalaerdő felajánlásának köszönhetően húzhatták ki az út két oldalán a 150 méteres fóliafalat, amely elé tucatnyi vödröt süllyesztettek a földbe.


A kellékek idén ugyanazok, így kedden reggel a csapdákban már több tucat barna varangy (Bufo bufo)  várta hangos csicsergéssel, hogy eljuthasson a vízhez.

- Ma reggel kilencven példányt vettünk ki a vödrökből, a tavalyi számokból kiindulva várhatóan kétezer varangyot tudunk megmenteni ily módon - összegezte az akció kezdetét Gál Szabolcs

A barna varangy legnagyobbra növő békáink egyike, a nőstények elérhetik a 14 centimétert is, míg a hímek ennek jószerével csak a felét. Bárhol találkozhatunk vele az országban, ahol búvóhelyet talál magának nappalra, mert szürkületben és éjjel aktív. Fák gyökerei között, kövek alatt, pincékben bújik el és csak párzás miatt keresi fel a vizeket, mocsaras részeket, csatornákat. A lárvák gyorsan fejlődnek, amikor elhagyják a vizet  félcentisek, 1 grammosak. A barna varangy mindig oda tér vissza, ahol született.

A következő két hétben várható a békák tömeges vándorlása,  ezért a természetvédők várják az önkéntesek segítségét is a reggeli, esti vödörürítésekhez, ennek módjáról internetes oldalukon lehet tájékozódni. Azt is örömmel veszik, ha valaki erre jártában a vödrökbe pottyant békákat tovább segíti útjukon. Azaz: az erdő mellől a tóhoz viszi őket, a víz felől visszaigyekvőket pedig a fák közé szállítja. Csak azt kérik mindenkitől, hogy számolják meg, hány példányt vittek át és ezt írják meg az egyesületnek.

Az autósokhoz meg annyi a kérés, tartsák be a 30 km/órás sebességkorlátozást még akkor is, ha ismeretlenek már elloptak két figyelmeztető táblát. A városházán ígéretet kaptunk, hogy ezeket rövid időn belül pótolják.


A barna varangy
leginkább mászik, ritkán ugrik, csak akkor, ha megriad. Ragadozók elleni védekezésül felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék. Ez a járművek ellen azonban  nem védi. Házatlan csigát, rovarokat, pókokat, férgeket fogyaszt, de előfordul, hogy fiatal egeret, pockot zsákmányol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!