A gazdasági válság új hatása: népszerűvé vált a katonai pálya

Népszerűvé vált a katonai hivatás, amiben valószínűleg a válság is közrejátszott. Az elmúlt évben megyénkből negyvennégyen vonultak be szerződéses szolgálatra, míg egy évvel korábban ez a szám mindössze huszonöt volt.

MTI

Erről Sághegyi Attila őrnagy, a hadkiegészítő parancsnokság egerszegi toborzó és érdekvédelmi irodájának vezetője számolt be. Míg 2008-ban 273 érdeklődőjük volt, tavaly már 1075 ügyfél kereste fel őket, és 339-en regisztráltatták magukat, majd ezt követően 146-an az alkalmassági vizsgálatra is vállalkoztak. A zömmel a 25-30 éves korosztályból kikerülő és végül bevonult 39 férfi és 5 nő elsősorban gépjárművezetői munkára kapott hároméves szerződést, ami a mai világban hosszú távú, stabil foglalkoztatásnak számít. Emellett a szerződéses katonák a szolgálati idő letöltésekor leszerelési segélyre, vagy ha további szolgálatot vállalnak, akkor szerződés-hosszabbítási díjra számíthatnak. Ennek mértéke - az évektől függően - akár 8 havi távolléti díjjal azonos összeg is lehet.


- Egyre többen vállalják a szolgálatot az ország távoli pontjain is, míg ez korábban nem volt jellemző - mondta el Sághegyi őrnagy. - A Debrecenbe, Szentesre, Szolnokra kerülő, általában nyolc általánost végzett hivatásos sofőrök 106 ezer forintos kezdő bruttó bérre, ruházkodási, élelmezési pótlékra, utazási támogatásra számíthatnak, és lakhatásuk is biztosított. Mindehhez további 1200-2400 dollár havi juttatás járul, ha a szolgálatot külföldön folytatják.

Az elmúlt év végére a feltölthető üres beosztásokra már találtunk alkalmas embereket, így idén csak a fluktuáció miatti kiesést kell pótolni - magyarázta.

Ezért szigorítottak a feltételeken is, bekerült a sorba a katonaviseltség, azaz a letöltött katonai szolgálat, mert esetükben ilyenfajta kiképzésükre már nem kell  időt  fordítani. Idén jobbára a kvalifikáltabb munkaerőből válogatnak, ezért új jelentkezési eljárást egyelőre csak gépjárművezetői beosztásra, illetve az alakulatok számára szükséges speciális szakmákban indítanak. A többi érdeklődőt is regisztrálják, de nekik várni kell, a lehetőségekről egyébként szerda kivételével mindennap lehet tájékozódni a Gasparich utcai irodában.


Mint az irodavezetőtől megtudtuk, két év múlva kezdik felölteni a honvédség önkéntes tartalékos szolgálatának 6000 fős állományát. Ennek lényege, hogy önkéntesek civil foglalkozásuk megtartásával vállalják az alkalmankénti katonai szolgálatot. Ez a felkészítés 2-3 hetes időtartamán túl háromévente összesen legfeljebb hat hónapi tényleges katonai szolgálatot jelent majd. Ezért az önkéntes szolgálat, illetve a kiképzés alatt a szerződéseseket megillető juttatásokat kapja az illető, valamint rendelkezésre állási díjat, évente 1-3 havi alapilletményt kap.

Sághegyi Attila őrnagy elmondta még, hogy irodájuk feladatai közé tartozik a nyugállományúak, valamint hozzátartozóik segítése. Figyelmük kiterjed 757 nyugállományú és 27 rehabilitált katonára, valamint számíthat segítségükre 384 özvegy és 26 árva is. E tevékenységük során tavaly 43 személy kapott segélyt, összesen több mint 1,2 millió forintot. Temetést az elmúlt évben 31 esetben támogattak, erre 7,5 millió forintot fordítottak.

Tartalékosok új értelmezésben
A hadkötelezettség békeidejű megszüntetésével hazánkban megváltozott a haderőszervezés alapfilozófiája. A cél egy kis létszámú, magasan kvalifikált, önkéntesekből álló, professzionális haderő fenntartása és fejlesztése, szakítva a hadkötelezettségen alapuló tömeghadsereg szervezési elvekkel és célkitűzésekkel. Ezért a korábbi tartalékos katona fogalom is új értelmezést nyert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!