Játszótér: Sok a kisgyermekes család, mégis mindig üres

Nagykanizsa - Játszóteret újít fel a Kanizsa-TISZK az Erdész utcában. A munkálatokat a tanulók nyári gyakorlatuk keretében végzik, így mindenki jól jár: a gyerekek „éles” helyzetben tanulhatnak, miközben a közterület játékai is megújulnak.

Horváth-Balogh Attila


– A központunk révén most már évek óta az Erdész utcai lakótelep szomszédságában élünk, így nap mint nap láthattuk, hogy a játszótér milyen leromlott állapotban van – bocsátotta előre Merksz Andor igazgató. – Nagy mozgolódást soha nem érzékeltünk rajta, azaz gyerekeket nem hordtak oda a szülők, miközben tudtuk, hogy sok a kisgyermekes család. Mindezt figyelembe véve azt gondoltuk, ha már mindenlehetőségünk adott, miért ne látnánk hozzá a rendbetételéhez, felvállalva ezzel egyfajta – kis túlzással – karitatív szerepet. Ezt nevelő szándékkal tudatosítjuk a gyerekekben is, akik így nem mellesleg a nyári gyakorlatuk keretében egy társadalmi szempontból hasznos tevékenységet végezhetnek. Mint azt az igazgató kifejtette: a hegesztő-, szerkezetlakatos- és lakatos tanulók a lakótelepen élőkkel összefogva a munkálatok során valamennyi játszóeszközt felújítják. – A gyerekek szakoktatóink felügyeletével korszerűsítették a futballpálya védőrácsait, a játszótéri körhintát újracsapágyazták és természetesen, le is festették – magyarázta. – A hagyományos lengőhintának most, a héten állnak neki. Ezt úgy szeretnénk rendbetenni, hogy megfeleljen az uniós követelményeknek is. Ennek megfelelően lesz esőfelülete, aminek a helyét 4 szülő ássa ki, a Via Kanizsa tölt majd bele homokot. Valamint kosárlabdapalánkot újítottunk fel, a lakók pedig a héten hozzákezdenek a játékok festésének. Az igazgató azt is hozzátette: anyagi szempontból a felújítás nem nagy beruházás, pár százezer forint anyagköltségről van szó, ami viszont „leírható” a nyári gyakorlat terhére. – Nem állunk meg itt, vannak további ötleteink is – jelezte. – Úgy néz ki, hogy sikerül szereznünk rönkfákat, melyekből ülőpadokat alakítunk majd ki, és terveink közt szerepel még, hogy ha jelképesen is, de körbekerítsük a területet, hogy a kutyatulajdonosok is lássák, mettől meddig tart a játszótér. Merksz Andor hozzátette, természetesen, ez nem megy egyik napról a másikra. De ha ezzel a munkával – mintaprojekttel – végeznek, később lehet szó arról, hogy másutt is vállalják egy-egy játszótér rendbetételét a lakókkal és a gyerekekkel közösen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!