Apáról fiúra száll az önkéntes tűzoltó hivatás

Murakeresztúr - Zala megyei önkéntes és létesítményi tűzoltóversenyt rendezett a település sportpályáján szombaton a Zala megyei Tűzoltó Szövetség.

Benedek Bálint

A három horvát település érkezése miatt nemzetközivé duzzadt viadalon 22 egyesület, 47 csapattal képviseltette magát, akik az összetett feladatokat nem csak gyorsan, de precízen is végezték el. 

- Elsőként a 800 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendőt szereltük össze és pontosan célozva 39 másodperc alatt elkészültünk - mondta elégedetten Pál Attila a helyi önkéntes tűzoltó egyesület elnöke. - Ez persze nem véletlen, hisz a mi 46 fős csapatunk évek óta nagyon jó társaságot alkot. Kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy az apákon és fiúkon kívül lányokat és háziasszonyokat is a sorainkban tudhatunk. Éppen ez utóbbit, az elhivatottság fontosságát emelte ki a megnyitójában Rigó Csaba a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbizottja. 



- Figyelemreméltó, hogy megyeszerte 600 önkéntes tűzoltó dolgozik a településekért - tette hozzá Rigó Csaba. - Ráadásul ők olyan közösséget alkotnak, ahova jó tartozni, ezeken a viadalokon pedig érvényesülhet a versenyszellem. Egri Gyula tűzoltó alezredes, a Zala megyei Katasztófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatója szerint a gyorsaság mellett a precizitásra, az alakiságra és még az öltözködésre is ügyelni kell.

Önkéntes tűzoltó hivatástudatának a helyén kell lennie. - A zalaiak "kihúzhatják" magukat, ugyanis többek között a letenyeiek, a becsehelyiek, sőt az alsópáhokiak a nemzetközi porondon, olimipiákon is rendre jól szerepelnek - fűzte hozzá Egri Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!