Tragédia - Zalai hegymászó halála az Annapurnán (folyamatosan frissítve)

Életét vesztette az Annapurna-expedíció zalai hegymászója, a surdi Horváth Tibor. A 33 éves fiatalember ereszkedés közben szenvedett halálos balesetet, az expedíció portálja szerint ''egy irtózatos erejű'' jéglavina sodorta el.

zaol.hu

A 4bakancs.com portál hírét lapunak Horváth Tibor barátja, Kovács Krisztán is megerősítette.

Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor - március 28-án indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét, az Annapurnát.

Tibor a 6800 méteres táborból lejövet, egy szombat délutáni rádiós helyzetjelentés után többet nem jelentkezett. A II-es és a III-es tábor között, az útvonal legveszélyesebb szakaszán egy irtózatos erejű jéglavina sodorta el - számol be a portál.
[[ Képelem () ]]

Minden hegymászó fejében megfordul a gondolat: lehet, hogy nem jön le a hegyről


Megrendülten értesült a tragédiáról Gál László, Horváth Tibor korábbi mászótársa, akivel tavaly májusban közösen vettek részt a Lhotse nevű, ugyancsak himalájai csúcs megmászásában. Tibor akkor nem jutott fel a csúcsra, a Székesfehérvári Hegymászó Sportklub (SZHSK) tagja, Gál László és Erőss Zsolt viszont igen – írja laptársunk, az fmh.hu

- Tibivel az utazás előtti utolsó estén is találkoztam. Nagyon komolyan készült a kihívásra, mert tudta, hogy az Annapurna a világ egyik legveszélyesebb, legnehezebb hegye. Mondhatom, hogy a tavalyi expedíción barátság alakult ki közöttünk. Most nem is tudok ennél többet mondani. Egy szerény, barátságos fiatalt vesztettünk el - mondta Gál László, aki hozzátette, természetesen minden hegymászó fejében megfordul a gondolat: lehet, hogy nem jön le a hegyről, de a mászás közben senki nem foglalkozik ilyen gondolatokkal, mert az nagyon visszavetné a teljesítményt.


Id. Horváth Tibor - Határtalan a fájdalmunk

- Határtalan a fájdalmunk - mondta telefonon Benedek Bálint kollegánknak hétfőn délben Horváth Tibor édesapja. - Annyit tudunk mi is, mint ami az interneten megjelent. Az utolsó levelében még bizakodott, hogy elérhetik a csúcsot - meséli id. Horváth Tibor. Mind mondja, fia talán rosszul lehetett, ezért indult el egyedül. - Bár ne tette volna - teszi hozzá keserűen.
Benne van ez a veszély minden hasonló sportban, tisztában van ezzel mindenki, akinek a családjában, környezetében van ilyen. Még valahol, egészen mélyen készül is az ember a legrosszabbra, tudja, hogy megtörténhet, de bízik Mindig bízik Mint ahogy Horváth Tibor családja is.
- Még nem hisszük el, nem tudjuk felfogni A lavina elsodorta, de a holttest nincs meg Ilyen időjárási viszonyok között viszont napokat kinn tartózkodni is veszélyes - mondja az édesapa.


Csapatunkat mélyen megrendítette hegymászótársunk, barátunk elvesztése

A "Magyarok a világ nyolcezresein" Annapurna 2012 Expedíció Hivatalos közleménye:

"Horváth Tibor hegymászó, csapattársunk május 5-én délelőtt visszaindult az alaptábor felé a 6800 m-es felső III-as táborból. A II-es tábor felett lévő (az egész útvonal legveszélyesebb részének számító) kuloárból jelentkezett rádión délután 4 órakor. Elmondta, hogy halad a kettes tábor felé, rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban. Arról is beszámolt, hogy a korábban ott lévő fix kötél egy szakasza hiányzik (valószínűleg a gyakori lavinák szakították le). Mindamellett bizakodó volt a továbbhaladást illetőleg.
Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta és maga alá temette.
Csapatunkat mélyen megrendítette hegymászótársunk, barátunk elvesztése."

- Mint a csapat közzétette a Facebookon, a tragédia mellett az időjárási viszonyok sem teszik lehetővé az Annapurna megmászását, így hazatérnek - értesítette portálunkat hétfőn délután kollégánk, Benedek Bálint.
[[ Képelem (A csapat - Földes András fényképe a 4bakancs.comról ) ]]


Benedek Bálint jegyzete
Amióta megtudtam, hogy Horváth Tibor hegymászó meghalt, folyamatosan ráz a hideg. Az életerős, örökké mosolygós surdi férfivel az elutazása előtt egy nappal azon viccelődtünk, hogy nehogy az Annapurán maradjon, mert akkor nem lesz aki elmesélje, milyen boldogan tűzték ki a magyar zászlót a csúcson. Már úton volt, amikor utoljára üzent: tetszett neki a megjelent cikk, csak azt nem értette, miért titulálom mindig fiatalembernek, amikor már 33 éves...


Tibor utolsó levele az Annapurnaról a 4bakancs.com-on


“A mai napon reggeli után megcsináltuk a szokásos csapatfotókat, utána
pedig András régóta tartó unszolásásra az egész csapat úgy döntött, hogy
közösen elmegyünk egy kicsit boulderezni a környéken. (Ez alacsony
sziklaköveken történő sziklamászást jelent, jellemzően 3-4 mozdulatból áll
egy feladat megoldása, max. 3-4 méter magasságig.) Jól szórakoztunk és
szükség is volt már egy kis változatosságra.
Szükség volt arra is, hogy egy kicsit levezessük a feszültséget, ami a
holnapi "csúcsmászás" dilemmájának következtében alakult ki. Holnap indul
egy kb. 30 fős csapat a csúcsra, nagy része oxigénnel és nyolc serpa is a
csapattal tart. Ez jó esélyt biztosít arra, hogy legyenek nyomok egészen a
csúcsig, ami nagy mértékben megkönnyíti a haladást. Egyetlen probléma
vele, hogy mi még csak 5500 méteren aludtunk, ami általában egy alaptábor
magasságának felel meg. Alaptáborból csúcsra menni pedig szinte Mission
Impossible vállálkozás, ezért nem is nagyon csinálják.
Na, most nagyon gyorsan be kell fejeznem, mert a levélküldésnek általában
van egy logikája, ami néha megborul és akkor hirtelen küldeni kell, ha
kész a beszámoló, ha nincs. Ez most egy ilyen eset.
Címszavakban:
- Zsolttal ketten vágunk neki a holnapi menetnek, András eljön velünk a
kettesig segíteni és fotózni.
- Ha most nem is tudunk felmenni, a túra jó lesz akklimatizációnak, ha
később kis csapattal, vagy esetleg kettesben kellene a csúcsra menni, kb.
egy-másfél hét múlva.
- Most volt egy nagy megbeszélés, amin szinte minden mászó részt vett és
beosztottuk a kuloáron való átkelést, ami az egész mutatvány
legveszélyesebb része.
- Zsolttal egy bivaksátrat viszünk, az lesz a hármas és a négyes táborunk.
Ollé!

További részletek itt a csapat életéből itt.



Annapurna, az életveszély

A Himalája tizedik legmagasabb, de legveszélyesebb csúcsa a 8091 méteres Annapurna. A Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíció öt tagja - Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Mécs László, Horváth Tibor, illetve a helyszínről tudósító újságíró, Földes András - ezt a csúcsot készült meghódítani. A surdi Horváth Tibor akkor elmondta: minden eshetőségre felkészült; szerinte ha a mászás közben nem hibáznak, és az időjárás a körülményekhez képest kegyes lesz hozzájuk, akkor két hónap múlva feltűzhetik a magyar zászlót a 8091 méteres csúcsra.
Az álom nem teljesült....

Horváth Tiborral Benedek Bálint beszélgetett március végén, nem sokkal az indulás előtt. A cikket itt olvashatja.
[[ Képelem (Horváth Tibor az indulás előtt Surdon - Fotó: Szakony Attila ) ]]



Síelés közben szerette meg a hegyeket

Horváth Tibor a Magyarok a Világ Nyolcezresein keretében 2010-ben a Cho Oyu expedicióban vett részt, a hazaérkezés után mesélt arról, hogy is került a hegymászás vonzásába:

- Évekkel ezelőtt a barátokkal a határmenti országok síparadicsomait rendszeresen látogattuk, és már akkor tetszettek a hegyek. Aztán egy marokkói kirándulás alkalmával három napot túráztunk az Atlasz hegység, ahol a legmagasabb csúcsra, a 4167 méteres Jbel Toubkal-ra is felkapaszkodtunk.
Az élmény nagy hatással volt az akkor 28 éves Horváth Tiborra, aki eldöntötte akár még magasabb csúcsokat is megmászna. Ezért elvégezte a téli, majd a nyári magashegyi tanfolyamot, sőt hivatlos sziklamászó oklevéllel is rendelkezik. Többször járt Erdélyben és a Tátrában, s közben a rutinos hegymászókkal kötött barátságot. Köztük Erőss Zsolttal, akinek a jobb lábát térdtől lefelé amputálni kellett januárban egy magas-tátrai lavinabalesetet követően.
[[ Képelem (Horváth Tibor 2010-ben - Fotó: Szakony Attila) ]]



Nincs második próbálkozás...

A Tibor 2010 decemberében a Cho Oyuz expedíció után a sonline.hu-nak így nyilatkozott: A hegymászástól különleges állapotba kerül, hiszen fizikailag annyira megterhelő, mint egyetlen más sport sem. A nagy adag adrenalin mellé száz százalékos koncentráció szükséges, hiszen nincs második próbálkozás.
A természet gyönyörű: csipkés hegygerincek, szikrázó jeges táj, havas fenyőerdők kápráztatják az embert. Pontosabban az embereket, hiszen az is a szépség része, hogy többen akarják a közös célt és ennek eléréséhez mindenen osztoznak, legyen az étel, vagy megpróbáltatások, és egymásban maradéktalanul megbíznak. Soha nem úgy indulunk neki, hogy na, most ott maradhatok, vagy baleset érhet, de fel kell rá készülni. Mindig a Föld távoli, érintetlen szegletei érdekeltek. Olyan helyekre eljutni, ahol a civilizáció még nem tette meg rongáló hatását. Az igazi hegymászók továbbra is tisztán másznak, nem szemetelnek, nem akarják megváltoztatni a környezetet és csak vendégként vannak a hegyekben, nem költöznek oda, nem akarják átalakítani azt...”



Magyarok a Világ Nyolcezresein

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Mount Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A múlt évben, 2011-ben a 8516 méter magas Lhoce csúcsának elérésével 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát. A magyarok által még nem meghódított három nyolcezer méternél magasabb hegy - az Annapurna (8091 méter), a K2 (8611 méter) és a Kancsendzönga (8586 méter) - közül esett a választás idén az Annapurnára.
Egy 2007-es kimutatás szerint a Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb, itt az alpinisták 40,8 százaléka veszti életét, a legkevésbé veszélyes pedig a Cso-Oju, ahol a kockázat 1,8 százalék. Az Annapurna csúcsára 148 hegymászó jutott fel, s közülük 58, vagyis 40,8 nem tért vissza, közülük 37 életét lavina oltotta ki - írja a tragédia kapcsán MTI.
[[ Oldaltörés (A magyar hegymászók 2000 óta történt külföldi halálos baleseteiről) ]]
A magyar hegymászók 2000 óta történt külföldi halálos baleseteiről:
2000. március 17. - Ausztriában, a Grossglockner környékén lavinaomlás áldozata lett három fiatal magyar alpinista.
2001. augusztus eleje - A Magas-Tátrában, a Nagy Tarpataki völgy sziklafalán szerencsétlenül járt egy 24 éves magyar hegymászó, aki kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.
2001. október 17. - A Mount Everest meghódítása közben, 6400 méteres magasságban halálos balesetet szenvedett a Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció orvosa.
2002. március 26. - Az olaszországi Alpokban életét vesztette egy 47 éves magyar férfi, amikor gleccserszakadékba zuhant.
2003. június 5. - Ausztriában életét vesztette egy 54 éves magyar állampolgárságú, de a stájerországi Liezenben élő férfi, aki hegyi túrára indult a Cousin-csúcsra, de hegymászás közben lezuhant.
2003. november 16. - A jordániai sivatagban, a Ram-vádiban sziklamászás közben szakadékba zuhant egy magyar fiatalember, aki öt nappal később belehalt sérüléseibe.
2003. november 26. - Ausztria legmagasabb hegycsúcsánál, a Grossglocknernél egy 30 éves magyar hegymászó 3600 méteres magasságban megcsúszott és lezuhant a hegyről.
2003. november 30. - Az ausztriai Stájerországban a Hochtor csúcs megmászására indult két magyar hegymászó közül az egyik 200 métert zuhanva életét vesztette, míg a sziklafalon rekedt társát megmentették.
2007. február 12. - Az északkelet-olaszországi Belluno közelében két magyar alpinista életét vesztette hegymászás közben egy gleccserrepedés következtében.
2007. október 20. - A stájerországi Hochschwab hegységben egy magyar hegymászót maga alá temetett a lavina. Holttestét október 25-én találták meg.
2008. május 18. - Az ausztriai Rax-Alpokban, Reichenau közelében balesetben életét veszítette egy magyar hegymászónő.
2009. május 20. - A Himaláján egy erdélyi születésű miskolci hegymászó, az expedíció orvosa 7300-7400 méteres magasságból lezuhant és meghalt.
2009. augusztus 15. - Ausztriában a Salzburg tartománybeli Filzmoos közelében kilencven méteres mélységbe zuhant és életét vesztette egy 25 éves martonvásári hegymászó.
2009. október 31. - Kínában, Szecsuan nyugati részén, a Kelet-Himalája térségében négy magyar hegymászó tűnt el. A két férfi és két nő a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) expedíció keretében a Himalája szomszédságában lévő - ember még nem járta - 6079 méteres csúcs meghódítására indult. Feltehetően jég- és sziklaomlás temette őket maga alá.
2010. április 26. - Tibetben, a Mount Everest megmászása közben eltűnt Várkonyi László hegymászó, miután 7028 méteren jéglavina omlott rá. A társát is elsodorta a lavina, de ő könnyebb sérülésekkel túlélte a katasztrófát.
2010. július 11. - Az olasz Dolomitokban, a Sella-tornyoknál, Bolzano és Trento provinciák határán életét vesztette egy magyar hegymászó. A férfi 2300 méteres magasságban elhibázott egy lépést, a mélybe zuhant és szörnyethalt a sziklákon.
2010. szeptember 10. - Hegymászás közben halálos balesetet szenvedett egy magyar nő az ausztriai Stájerországban. A hegymászónő a stájerországi Tressenstein hegységben lévő Grimming csúcsot kereste fel, s hegymászás közben lezuhant.
2011. február 6. - Egy magyar hegymászó meghalt, kettő súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a szlovákiai Magas-Tátrában a Lomnici-csúcs alatt, amikor a túráról ereszkedtek le a Kartárik völgykatlanba. A hegymászókat egy hólavina temette be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!