Plazma számára befejeződött a Csillag születik

Már csak öt produkció állhatott a Csillag Születik színpadára, közülük azonban Plazmának szombaton volt az utolsó - versenybeli - fellépése a tehetségkutató showműsor 2012-es évadában.

zaol.hu

A Csillag Születik top5 versenyzője ezúttal két-két önálló és egy közös produkcióval állt színpadra, hogy meggyőzze a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit és természetesen a nézőket is.

Szirota Jennifer két, stílusban elég távol álló dallal érkezett: az AC/DC-től a Back In Black-et, míg Kovács Katitól az Add már uram az esőt című klasszikust adta elő, egy rendhagyó feldolgozás formájában. Mészáros János Elek ezúttal is operát énekelt, méghozzá Luciano Pavarotti O sole mio-ját és Puccini: Tosca levél áriájából egy részletet. Németh Zoltán “Plazma” a Létem és a Csoda című saját szerzeményeivel igyekezett szavazatokat szerezni. Míg a Quantum XXL Simon’s World és Ice Ice Baby című koreográfiájával nyűgözte le a zsűrit. Juhász Marci a Megrakját a tüzet kezdetű népdalt, majd a Belezavarodom című saját számát adta elő, nagy sikerrel.

 

 

Az eredményhirdetés előtt a népszerű tehetségkutató színpadára a The Kolin nevű zenekar állhatott.

A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján Plazmának kellett búcsúznia, így jövő héten már csak négyen küzdhetnek azért, hogy bejussanak a tehetségkutató nagy fináléjába és megnyerjék a műsor értékes fődíjait.

Forrás: RTLKlub

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!