Legendák nyomában - Patkófal és szerelmesek padja

Sok új ötlettel és fejlesztési elképzeléssel rukkolt elő a Kanizsai Múzeumért Alapítvány, melynek tagjai a városhoz kapcsolódó legendákat szeretnének életre kelteni. Keddi sajtótájékoztatójukon a Thúry György Múzeum jövője is szóba került.

Sámel József


Mint arról korábban már beszámoltunk: az alapítvány jelentős beruházást tervez a múzeum udvarán, ahol a fejetlen fehér mén patkójának történetéhez kapcsolódó úgynevezett patkófalat, illetve a szerelmesek padját állítják fel. Polay József, az alapítvány elnöke elmondta: a tervek elkészültek, sőt a szükséges faanyag és beton is rendelkezésre áll, széleskörű civil összefogás nyomán.

- A falra bárki felhelyezheti az általa vásárolt patkót, a szerelmesek pedig különleges, egymásba kapcsolódó szívpatkót is kitehetnek  - mondta az elnök, hozzátéve: a legenda szerint a patkók szerencsét hoznak. Tekinthetők a közelgő gazdagodás, vagy a Kanizsára visszatérés ígéretének is.  A patkókat már a város napján meg lehet vásárolni, ám felhelyezésükre a fal elkészültéig, június végéig várni kell.

Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója arról szólt, hogy hamarosan pártoló kártyákat bocsát ki az intézmény, melyek megvásárlása ingyenes belépésre jogosítja a tulajdonost a múzeumi rendezvényekre. Emellett a múzeum anyagának egy része képeslapokon is látható lesz, sőt további apró ajándéktárgyakkal (vasember, kerámiapatkó) is készül az alapítvány.

A sajtótájékoztatón a kanizsai múzeum jövőjéről is szó esett. Mint azt Kaján Imre, a megyei múzeum igazgatója elmondta: a kormányrendelet értelmében a tagintézmények  - mint amilyen a kanizsai is-   a területileg illetékes önkormányzatokhoz tartoznak majd a jövőben. A szakember szerint így lehetőség lesz a múzeumi státusz, és ezzel együtt  a gyakoribb nyitva tartás  visszaállítására, ha ezt az önkormányzat  szeretné.

A Kanizsai Múzeumért Alapítvány korábban felhívást tett közzé helyi legendák felkutatására. Eddig 20 pályázat érkezett, de a kuratórium úgy határozott, hogy ezek beküldésének határidejét május 20-ig meghosszabbítja. Ezt követően kerül sor az előzsűrizésre, majd a legjobbnak ítélt 6-8 történetet közzéteszik, hogy szavazhassanak róluk a kanizsaiak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!