Ezrek keresték fel a ciszjordániai Betlehemet

Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét, az arab világot megrázó politikai változások ellenére.

MTI

Sok látogató a belvárosi Jászol-terén gyűlt össze egy 15 méteres karácsonyfa körül, ahol egymást fényképezik és napfürdőznek. A fő esemény az éjféli mise lesz a Születés templomában, amely Jézus születésének vélt helye fölött magasodik.
   
A nap fő eseménye az éjféli mise lesz, amelyet a Születés Templomában tartanak. A világ egyik legrégebben működő templomát a legenda szerint Jézus születésének helyén emeltek.
   
Az izraeli idegenforgalmi minisztérium közleménye szerint mintegy 90 ezer embert várnak a karácsonyi ünnepekre. A tárca szóvivője szerint idén is, akárcsak tavaly, rekordszámban érkeznek látogatók a területre. A szám meglepően magas az arab világban zajló zavargások, az amerikai és az európai gazdasági lejtmenet ellenére.
    
Victor Batarseh, Betlehem polgármestere reményét fejezte ki, hogy az idei ünnepekkel közelebb kerülnek ahhoz, hogy megvalósuljon a palesztinok álma, az államiság megteremtése. "Ezt a karácsonyt azzal a reménnyel ünnepeljük, hogy a közeljövőben megszerezzük a jogot az önrendelkezésre, a jogot a saját demokratikus, világi állam megteremtésére Palesztina földjén. Éppen ezért olyan egyedi a mostani karácsony" - tette hozzá a város elöljárója.
   
Ciszjordániában csökken a keresztények száma. Egyesek szerint ennek gazdasági okai vannak, mások szerint ez a muzulmán többség részéről megmutatkozó zaklatás és megkülönböztetés miatt van.
   
A keresztények elvesztették többségüket Betlehemben is, ahol a mintegy 50 ezer palesztin lakos kétharmada muzulmán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!