Készülve az ünnepre

A megye számos településén várták adventi programok az érdeklődőket a hét végén, sok helyen az első adventi gyertyát is ünnepélyes körülmények között gyújtották meg. Tudósítóink Nagykanizsán és Keszthelyen jártak.

Szabó Judit

Nagykanizsán a Hetednapi Adventista Egyház a Négylevelű Fa cserkészcsapattal közösen embernagyságú betlehemet épített a Csokonai utcai kápolnánál.

Az adventisták szombaton ünnepi műsor keretében avatták fel a rendhagyó betlehemüket. A hévízi vegyes-, és gyermekkórus fellépését követően az adventhez kötődő bibliai idézeteket hallgathattak meg az érdeklődők. Ezután a hetednapi adventisták lelkésze, Kis István szólt a hívekhez. Egyebek között elmondta: adventkor négy eljövetelt ünneplünk, ebből az első, amikor Jézus megjelent testben, ezt követően megszületik bennünk. A harmadik alkalommal a halálunk órájában jelenik meg, karácsonykor pedig Jézus újbóli visszatérésére emlékezünk.

- A mi helyszínünk különlegessége, hogy a jászolban a kisded helyett Jézus születésénél kinyitott Biblia fogadja az érkezőket - ezt Bazsóné Horváth Magdolnától a Hetednapi Adventista Egyház tagjától hallottuk. - Hasonló már volt Zalakaroson is, ám mivel most Nagykanizsán sehol nincs ilyen gyönyörű jelenet, úgy döntöttünk, a Csokonai utcában az egyházunk mellett helyezzük el.

A betlehem viszont nem marad ilyen „üres”, hiszen innentől kezdve az adventi időszakban szombatonként 15 órától egy-egy bibliai történetet adnak elő híveink. A mindössze néhány négyzetméteres, fából készült szerkezetet valamint a bábukat a 30 fős gyülekezet tagjai, a cserkész csapat és helyi vállalkozók kalákában építették fel.

Bazsóné Horváth Magdolna hozzátette: bíznak benne, hogy a betlehem a szabad ég alatt is épségben marad, remélik, hogy a vandálok jó messzire elkerülik.

Keszthelyen a sétálóutcán vasárnap délután, sötétedéskor gyújtották meg az első adventi gyertyát a város koszorúján, egyházi méltóságok és az önkormányzat vezetőinek jelenlétében. Tál Zoltán plébános a gyertyagyújtás előtt a családok évének zárása apropóján arról beszélt, hogy miért fontos önzés és szerzés helyett nagylelkűségre, mások iránti elkötelezettségre, szociális erényekre nevelni a gyermekeket. Azok a szülők, akik ez utóbbit teszik, biztos alapokra építkeznek, folytatta adventi gondolatait a plébános, hozzátéve: akik jóra nevelik a gyermekeiket, azok isten munkatársai. Tál Zoltán ezt követően kinyitotta a városi betlehem kapuját, majd meggyújtotta az első gyertyát a Goldmark Károly Művelődési Központ előtt felállított adventi koszorún, amelyet Magyar Gyuláné Vértesaljai Vera készített.

A rövid ünnepségen a Salve Regina kórus működött közre C. Tóth Zoltán vezetésével. A keszthelyi sétálóutcán advent minden vasárnapján meggyújtanak egy-egy gyertyát a koszorún, hasonló rendezvény keretében. A következő alkalommal Kuti Géza református lelkész mond majd beszédet.

Ezek is érdekelhetik