Házasodik a krampusz - A kanizsai fúvósok már az adventre hangolnak

A Nagykanizsai Fúvószenekar tagjai már az adventre hangolódnak. Szombaton a zalakarosi ünnepi program keretében léptek fel, ugyanakkor gőzerővel készülnek az év legnagyobb eseményére, a hagyományos Mikuláskoncertre is.

Steyer Edina

A mostani teljes csapat ez év februárjától játszik együtt. Az 1947-ben alakult Nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar és az 1994 óta létező Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar februárban közösen döntött úgy: együtt folytatják tovább. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, másrészt az utánpótlást is így tudják a legjobban biztosítani. Az eddig külön is sikeresen működő együttesek Tatár Csaba, a Nagykanizsai Fúvószenekar karnagya szerint kiegészítik egymást, s a nyári lengyelországi közös út és a további fellépések igazán összekovácsolták a közel hatvan fős társaságot. A zenészek büszkék arra, hogy ilyen rövid idő elég volt az összhanghoz, s arra is, hogy hangszercsaládjuk kiváló lehetőségeket nyújt számukra kreativitásuk csiszolásához.

 - Ha megfelelő arányban szólal meg a klarinét és a szárnykürt - ami egyébként egy lágyabb hangú trombita  - akkor mintha hegedűszót hallanánk - árulta el az apró trükköt Tatár Csaba. - Hatalmas munka, ha a fúvós helyett szimfonikus hangzást akarunk megszólaltatni. Szerencsénk van abból a szempontból, hogy nálunk a ritkább hangszerek is megtalálhatók, úgy, mint a fagott, az oboa, és egy teljes szaxofonsor. Gyakorlatilag koncert fúvószenekar vagyunk, és elmondhatjuk azt, hogy kevés hasonló kaliberű banda van az országban.

 Régebben a fúvószenekarokat maximum az indulókról ismerték, azonban ma már szinte nincs olyan zenei mű, amit ne írtak volna át számukra. A Nagykanizsai Fúvószenekar ezért is játszik többek között jazzt, filmzenét és komolyzenét is. Egyébként vannak olyan szerzők, akik kifejezetten fúvósoknak szereznek dalokat, csak ezért szerződnek le egy adott kiadóhoz.
 
A szombati zalakarosi koncert egyébként egyfajta főpróbaként szolgált az immár hagyománnyá vált december 3-i Mikuláskoncerthez. Míg az adventi ünnepen inkább a karácsonyi zenék voltak a mérvadók, a decemberi, Eladó a menyasszony! című műsorban vidámabb dalokkal szórakoztatja a közönséget a fúvószenekar. Biztosan sokan elgondolkodnak azon, hogy kerül egy lagzi a Mikulás ünnepének kellős közepébe. A csapat szeretett volna valami különlegeset megmutatni, ismét új ötlettel gazdagítani a hagyományos eseményt, ezért úgy gondolták: bemutatják a krampusz lagziját.

-  A műsor egyszerre szól gyerekeknek és felnőtteknek - szögezte le Tatár Csaba. - Olyan dalokat gyűjtöttünk össze, melyek passzolnak a nászmenethez, az esküvőhöz, a lagzihoz és a menyasszonytánchoz is, de régóta jól működő jeleneteket is belecsempészünk majd az előadásba.

 A Mikuláskoncerten további meglepetéssel is szolgálnak, például az utánpótlás, a közel 30 fős ifjúsági zenekar is megmutatja majd magát a közönségnek.
 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!