Facebook-effektus - Sapka alól dobják a lájkot

Az elmúlt hetekben több dél-zalai iskolát is felkerestünk, pedagógusokkal, diákkokkal beszélgettünk. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelent számukra a "fészbúk". A közösségi oldal használatáról ugyan megoszlanak a vélemények, ám az tagadhatatlan, hogy a társas érintkezés eme formája éppúgy megszokott a mai fiatalok körében, mint nagyszüleiknek a össztánc volt.

- Nyűgnek tartom a facebookolást, szerintem elveszik a kommunikáció valódi funkciója - osztotta meg véleményét a zsigmondys Korcz Beáta, akinek osztálytársa, Herke Richárd is hasonlóképpen vélekedett. Mint azt megjegyezte: a kapcsolattartás ötszáz évvel ezelőtt is működött, számára nem hátrány, hogy nincs fent a portálon, mivel e-mailben és telefonon is elérheti őt bárki. Ráadásul, sok társával ellentétben így tanóra alatt sem vonja el semmi a figyelmét.


- A legtöbb esetben zavarja az oktatást, ha óra közben a mobilon fészbúkolnak a diákok, a házirend ki is mondja, hogy ez tilos - mondta Bene Csaba, a szintén kanizsai Műszaki Szakképző Iskola főigazgatója. - Ha valamelyik kollégám észreveszi, hogy ennek ellenére mégis kezükben a telefon, a nap végéig elvesszük azt, és értesítjük a szülőket, hogy jöjjenek be érte.

Persze nem lenne a diák, diák, ha néha azért ne pillantana rá a pad alatt a mobiltelefonra. A fiatalok elárulták, egész kifinomult módszereket fejlesztettek ki arra, hogy a tanár ne vegye észre: óra alatt a telefonnal babrálnak.

- A előttünk ülők háta mögé bújva, a táska takarásában, vagy akár a sapkába rejtve is tudjuk használni a mobilt - dicsekedtek a srácok, majd gyorsan hozzátették: ha fontos sms-t kapnak, vagy üzenetet a Facebookon, azért azt muszáj megnézni.

- Szerintem egy csomó hasznos dologra használható a Facebook - így a szintén középiskolás Proszenyák Gábor. - A közelmúltban például a K-1 küzdősport szabályrendszerével kapcsolatosan volt néhány kérdésem. Ráadásul annak ellenére, hogy nem ismertem az illetőt, kimerítő választ kaptam a Facebookon keresztül. Szerintem, ha normálisan fordulunk az emberekhez, az is válaszol, akit amúgy a való életben nem is ismerünk.

- A gyerekek szeretik használni a közösségi oldalakat, s ha végiggondoljuk, ők tulajdonképpen már ebbe születtek bele - ezt már Hatos Eszter, a zalakomári iskola pedagógusa mondta, aki hozzáfűzte: a tanárok és a szülők közös feladata, hogy megtanítsák a gyerekeknek ezen virtuális közösségi tér helyes használatát. Ez a világ amellett, hogy ismeretséget és gyors információáramlást biztosít, gátolja is a fiatalokat, hogy több időt töltsenek a szabadban, a barátaikkal.

A közösségi oldalak tinédzserekre gyakorolt hatásait ma már szakemberek is vizsgálják. Cs. Nagyné Sipos Edit klinikai mentálhigiéné gyermek- és ifjúsági szakpszichológus szerint például az a legnagyobb probléma, hogy a fiatalok olykor nem képesek eldönteni, mely információ közlése közérdekű, s melyek az intim szférába tartozók.


- Mindent kiírnak, ami eszükbe jut, vagy éppen történik velük - mutatott rá a szakember. - Ez a fajta közlési kényszer (Like, ha vagy; Unatkozom; Van-e itt valaki?) jelzés a részükről, hogy figyelemre van szükségük. Úgy gondolom, mindenképpen a Facebook mellett szól, hogy azok a gyerekek, akik nehezen alakítanak ki kapcsolatokat, a közösségi oldalakon ezt könnyebben megteszik. Számukra óriási lehetőség, hogy arctalanul kommunikálhatnak, nem látja a másik fél, ha elpirulnak, átgondolhatják a válaszlehetőségeket. Azonban ami az előnye, az lehet a hátránya is: elveszik egy nagyon fontos elem, a metakommunikáció.

Tehát az eddigiekből már kiderült: az általános és középiskolások számára nagyrészt a napi szórakozást és a társaikkal való kapcsolattartást jelenti a Facebook. Az egyetemistáknak viszont elsősorban munkaeszköz ez a fajta interaktivitás.

Lehota-Szolvik Edit, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának PR-koordinátora szerint a hallgatók többet használják a Facebookot az egymás közti információcserére, mint e-mail postafiókjukat. A PEN-en szakonként és évfolyamonként is létrehoztak csoportokat, így egyszerűen tudják akár a tananyagokat elküldeni egymásnak, akár a különböző programokat megosztani.

Az egyetemisták persze már azzal is szembesültek, hogy olykor a munkáltatók is figyelik a Facebook-profilokat, így aztán egy-egy átmulatott éjszakáról készült és feltöltött fotósorozat nem biztos, hogy előnyt jelent az állásinterjún.

No, és az is visszatetszést kelt, ha valaki retusáló programmal szépíti magát, vagy növeszti meg bicepszét.

- A természetesség sokkal jobban áll a lányoknak, mint amilyennek egy képszerkesztő program mutatja őket, ezért hát üzenjük a lányoknak, hogy az utcán nem működik a PhotoShop - jegyezte meg Győrfy Balázs, a Műszaki Szakképző Iskola egyik tanulója, aki kajánul még odabökte: az is abnormális, mikor valaki még azt is kiírja az üzenőfalra, hogy mikor volt vécén.

- Az is baromi idegesítő, amikor valaki idézeteket posztol ki, közben azt sem tudja, eszik-e vagy isszák azt a gondolatsort - vette át a szót Németh Dávid. - Nekem az a legnagyobb bajom ezzel az egésszel, hogy mindenki kicsit többnek, jobbnak, szebbnek akarja magát mutatni, mint amilyen valójában.

Mi tagadás, a Facebook része lett a fiatalok mindennapi életének, s bár jót és rosszat egyaránt mondanak a közösségi portálról, mégiscsak a felhasználón, azaz rajtunk múlik, hogy mire használjuk. Példának okáért ezt a riportot is kiposztolhatja majd valaki, s ha tetszik, lájkolhatják is...



Rafináltaknak kell lennünk? (Steyer Edina jegyzete)
– Mindenkinek jár legalább egy ismerős – mondta a South Park Facebookról szóló részében Kyle, aki aztán sorra veszítette el az ismerőseit, miután bejelölte a mindenki által lúzernek tartott Kip Drordyt. Stant pedig – akit akarata ellenére regisztráltak barátai, és az apja is nyúzott, hogy még a nagyanyjának a barátnőjének az unokájának az óvodatársát is jelölje be – beszippantotta a Facebook, és kénytelen volt megküzdeni saját profiljával. A sorozat mindig olyan eszmét, személyt vagy tárgyat kifiguráz, ami központi szerepet tölt be az emberiség életében. Egyfajta karikatúraként is felfogható, mely legtöbbször a negatív vonásokat emeli ki. S hogy csúnyán beszélnek benne? Ez is hozzá tartozik a társadalomhoz, melyben élünk, és sajnos, része a Facebooknak is. Ahogy az is, hogy megosszuk ismerőseinkkel a legalapvetőbb információkat magunkról, a kedvenc idézetünket, a nyaraláson készült képeket, a kapcsolati állapotunkat. A közösségi oldal felhasználóinak élete szinte nyitott könyv az ismerősök számára. Néha az ismeretleneknek is. Óvatlanok vagyunk? Lehet. Tudatosak? Néhányan bizonyára. Azonban – kortól függetlenül – a legtöbben nem vagyunk tisztában azzal, hogyan lehetne az oldalt a legmegfelelőbben használni, kiaknázni lehetőségeit, és úgy alkalmazni funkcióit, hogy közben ne bántsunk meg másokat, és ne idegesítsünk senkit a kiírásokkal, a linkekkel vagy az idézetekkel. Mindeközben rafináltaknak is kell lennünk, hiszen ha már kinőttünk az iskolapadból, és munkát keresünk, akkor érdemes igazán odafigyelni arra, mit posztolunk ki. Mert a munkáltatók is rafináltak...