Nehezen indultak be a halak a Sárberki-szabadidőközpontban

Hiába fogott ki a Sárberki-szabadidőközpontban egy több mint hét kilós tőpontyot a vasárnapi horgászversenyen a nagykanizsai Gerencsér Péter, a mérlegelés során az összteljesítmény két másik horgásznál is jobb eredményt mutatott. A dél-zalai városból érkezett pecás így a harmadik helyen végzett.

Gyuricza Ferenc

A Sárberki-szabadidőközpont vasárnap megtartott szezonzáró versenyére 34 fő nevezett, ez a szám megfelelő a korábbi évek gyakorlatának. A legjobb eredményt a lendvai Rezonja János érte el, aki több közepes méretű pontyot, illetve néhány kisebb halat vett ki a vízből. Az összesítés során a mérleg 13,41 kilót mutatott, így jó másfél kilogrammal előzte meg az ezüstérmes zalaszentbalázsi Szabó Gábort.

- Rapszodikus ez a tó, most is nehezen indultak meg a halak - mondta a legnagyobb fogással büszkélkedő Gerencsér Péter. - Reggel még hideg volt a víz, aztán ahogy melegedett fel, úgy kezdtek el mozogni. A 7 kiló 13 dekás pontyot a négy órás időtartamú verseny közepe felé fogtam ki, kukoricára kapott rá a hal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!