Lilinek segített a Csodalámpa

Lilinek meg sem kellett dörzsölnie, mégis teljesítette a kívánságát a Csodalámpa, szombat óta kertjükben ott áll a csúszda és hinta.

Arany Gábor

A csodalámpa ezúttal ugyanis egy alapítványt jelöl, amely súlyosan beteg gyerekek kívánságát igyekszik teljesíteni.
A Zalaegerszegen lakó négyéves Borda Liliről  tavaly derült ki, hogy acut lymphoid leukemiában szenved, ezért hosszas kezelésre szorul, közösségbe, játszótérre nem mehet.

A rendkívül mozgékony, élénk kislány imád csúszdázni és erről értesültek az alapítványnál, amely anyagi támogatást ez alkalommal a Sopron Banktól kapott. A pénzintézet két budapesti fiókja közelében egy hónapig tartó akciójában becsületkasszás ásványvíz-automatákat helyezett ki és a bevételt megduplázva teremtette elő a játszótérre valót.

Az új játékokat szombaton Lili két testvére, a 10 éves Bence és a 2 éves Panna társaságában próbálhatta ki.
A két főállású és két részmunkaidős alkalmazottat foglalkoztató, 2003-ban létrehozott alapítvány egyébként az elmúlt esztendőben 31 millió forintot költött saját működésére és 28 milliót fordított a kívánságok teljesítésére.

Fennállásuk óta országszerte 1580 súlyosan beteg gyermeknek szereztek boldog perceket: játékokat, számítástechnikai eszközöket adtak át. Közreműködésükkel hőlégballonra, repülőre szállhattak, híres emberekkel találkozhattak a gyerekek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!