Schirilla György Zalaegerszegről futott Budapestre

Megérkezett Schirilla György a budapesti Semmelweis Egyetemre (SE) pénteken, a sportember ötnapos futásával a gyermekkori cukorbetegségre és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. Schirilla György - aki évente átússza a jeges Dunát és hosszú távú futást vállal a beteg gyerekekért - hétfőn startolt a zalaegerszegi Dísz térről félszázfős gyermekkísérettel, és pénteken futott be az SE I. számú gyermekklinika célállomásra, kezében kopjafát tartva.

MTI

Mint mondta, 46 szalagot kötöttek a kopjafára, mert ennyi városon, falun futott át, az öt nap alatt több mint 350 kilométert tett meg.
   
Az úton mintegy 5600-an csatlakoztak hozzá hosszabb-rövidebb időre: egyebek mellett Érden csütörtökön 5 iskola diákjai tartottak vele 3 kilométeren át, Keszthelyen pedig 50-60 cukorbeteg futott vele. Schirilla György kitért arra is, hogy Magyarország lakosságának 30 százaléka 2-es típusú diabéteszessé válhat két-három éven belül, pedig ezt részben helyes életmóddal, futással meg lehetne előzni. Ezért is üzeni ezzel a futással a gyerekeknek - akik keveset mozognak és "mindenféle vacakot" megesznek - hogy "az egészség megtanulható és visszaszerezhető".
    

A sportembert péntek délelőtt gyerekek és a kórház dolgozói, a többi között Tulassay Tivadar, a SE rektora fogadta, és átvette tőle a kopjafát. A rektor azt hangsúlyozta, hogy az intézmény a legnagyobb hazai gyermekdiabétesz centrum, de a civil társadalom is tehet az egészségügyért és a gyerekekért például azzal, hogy rájuk irányítja a figyelmet. A cukorbaj korunk népbetegsége, civilizációs betegség, amelynek megelőzésében a futás és mozgás segíthet. Az esemény résztvevői a sportember "befutása" és a célszalag átszakítása után megtekinthették a Budai Akrobatikus Sport Egyesület sportbemutatóját is.

Schirilla György cukorbeteg gyerekekért fut öt napon át - Részletek itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!