Sólyom László személyi védelem nélkül látogat Révkomáromba

Sólyom László nemrég leköszönt köztársasági elnök nem kér személyi védelmet, mert vasárnap Révkomáromban a tavaly augusztusban felavatott Szent István-szobor megkoszorúzásán magánemberként vesz részt - mondta Landi Balázs, a volt államfő személyi titkára csütörtökön.

MTI

Az MTI azért kereste meg a személyi titkárt, mert a FigyelőNet hírportál azt írta: nem kér a neki egyébként dukáló személyi védelemből a minap leköszönt köztársasági elnök a vasárnapra tervezett szlovákiai koszorúzáson. Landi Balázs az MTI-nek azt mondta: Sólyom László magánemberként vesz részt a rendezvényen, ezt a külsőségekben is kifejezésre kívánja juttatni, s ezért nem kér személyi védelmet. Hozzátette: a tervek szerint csak ő kíséri át a volt államfőt a hídon. Mint mondta, "talán Komárom szlovákiai oldaláról eléjük jönnek a szervezők".
   
Landi Balázs szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy - mint azt az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban kedden megjelent nyilatkozatában Hortai Éva, Révkomárom alpolgármestere, a vasárnapi ünnepség társszervezője, a Palatinus Társaság tagja mondta - Sólyom László, akárcsak tavaly, most is gyalog megy át a Dunán átívelő Erzsébet hídon, és ott várják majd őt a város elöljárói.
   
A volt köztársasági elnök személyi titkárának közleménye szerint Sólyom László beszédet mond az ünnepi műsor keretében Szent István király lovas szobránál, és este részt vesz a Teátrum Színház ünnepi előadásán.
   
Bugár Béla, a Híd elnöke és a szlovák parlament elnöke a Bumm hírportálnak kedden azt mondta, hogy jelen lesz az ünnepségen. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem kapott meghívót a koszorúzásra, de ha kap, akkor ott lesz a rendezvényen. A rendezvényre meghívták Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert is, de ő más programja miatt nem tud jelen lenni a rendezvényen.
   
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke provokációnak minősítette Sólyom László látogatását, és ismét élesen kirohant a magyarok ellen. "Ez csak a kezdete annak, ami Szlovákiában történni fog. Az rossz lesz a szlovák nemzet és a szlovák állam számára is" - mondta a pártelnök a SITA hírügynökségnek. A szélsőségesen nacionalista politikus problémát lát abban, hogy a szlovák kormányban magyarok is vannak.
   
A szlovák kormányoldal Sólyom László látogatására nyilvánosan nem reagált.
   
"Visszajövök" - üzente egy éve Sólyom László, amikor Robert Fico akkori szlovák kormányfő utasítására - mondván: Sólyom nem tartotta tiszteletben Szlovákia területi integritását - nem engedték őt be Szlovákiába.
   
Az ügyből Szlovákia és Magyarország viszonyának legnagyobb diplomáciai botránya lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!