Kékszalag: elrajtolt Európa legpatinásabb vitorlásversenye

Rádiótörténeti jelentőségű pillanatok és igazi technikai bravúrok a Class FM-en: a Balaton közepéről jelentkezett a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj hivatalos rádiója. A hajósok hada Csiszár Jenő startlövésére rajtolt, aki óriási megtiszteltetésnek vette, hogy elindíthatta Európa legnagyobb és legrégebbi vitorlás versenyét.

Horváth A. Attila

Rákóczi Feri és Vadon Jani Csiszár Jenővel kiegészülve vezette a rendhagyó Morning show-t, méghozzá a Balatonon ringatózva, a gyönyörű Jókai hajó fedélzetéről.

„Fáj a szívem, hogy idén nem lehetek Litkey Farkas kilencszeres Kékszalag győztes csapatában, ráadásul még dolgoznom is kell, méghozzá ezzel a két őrülttel ” – viccelődött Jenő, aki kétszer nyert eddig Kékszalagot Litkeyékkel, most azonban a Morning Show csapatát erősítette.

Feri maga sem hitte volna, hogy kábelek nélkül, a Balaton kellős közepéről sikerül közvetíteni a műsort. A kivételes adás azonban éppen olyan színvonalon folyt, mintha a budapesti stúdióból szólt volna.

A Class FM tanácsadója és műsorvezetője, Csiszár Jenő eddig a Kékszalag versenyein állta a sarat, most pedig bebizonyosodott, hogy a Morning Show műsorvezetőjeként is bírja a megpróbáltatásokat Rákóczi Feri és Vadon Jani mellett. Sőt, még fekete-fehér, igen-nem játékot is játszott egy hallgatóval Jenő, aki el is gondolkodott azon, hogy az éppen szabadságát töltő Sebestyén Balázs babérjaira törjön. „Ha újra születnék, reggeli műsorvezető lennék.” – tette hozzá nevetve Jenő, utalva a minden igényt kielégítő kiszolgálásra és sztárolásra.


Ferinek és Janinak egy kis időre nélkülözniük kellett újdonsült műsorvezető társukat, ugyanis Jenő motorcsónakba pattanva a zsűri hajóhoz sietett és ellőtte a startot, ezzel elindítva Európa legpatinásabb tókerülő versenyét.

A rajt hibátlanul sikerült, kezdetét vette a több mint hatszáz hajó balatoni csatája.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!