Nem volt tévéadás - Be akarta jelenteni a hibát, de a Tarr Kft. nem fogadta a hívását

Nem volt tévéadás, és hiába hívta a Tarr Kft. ügyfélszolgálatát egyik zalaegerszegi olvasónk, nem vették fel a telefont. Sem a hiba okáról, sem az adáskimaradás várható időtartamáról nem tudott tájékozódni.

Szabó Judit

Harangozó Boldizsár osztotta meg az említett problémát szerkesztőségünkkel, mint elmondta: múlt csütörtökön, az esti órákban sötétült el a képernyő. Megpróbálta felhívni a Tarr Kft. szekszárdi központját, de csak zenélt a telefon, ügyintézővel harmadik próbálkozásra sem tudott beszélni. Ez háborította fel annyira, hogy lapunkhoz fordult, s arról érdeklődött, vajon miért nem hoz létre a kábelszolgáltató zalaegerszegi hibabejelentőt, hogy helyismerettel rendelkező munkatársakkal beszélhessen az ügyfél hasonló helyzetben.

A Tarr Kft. ügyfélszolgálatának vezetője, Kuczkó Péter elmondta, hogy a hibát áramszünet okozta, s ilyenkor előfordul, hogy csak kis idővel az áramszolgáltatás helyreállítása után tudják újraindítani a tévéadást. Tisztában voltak azonban a hibával, s rögtön intézkedtek. A telefonos ügyfélszolgálattal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a jogszabályok szerint a bejövő hívások 75 százalékát kötelesek két percen belül fogadni, ezt a hírközlési hatóság rendszeresen ellenőrzi. Cégüknél ugyanakkor a belső szabályzat szerint nem a telefonok 75, hanem 98 százalékát kell felvenni két percen belül. Folyamatosan nyomon követik, mekkora a telefonforgalom, s ha kell, átcsoportosítanak munkaerőt a call centerbe. Van úgy, hogy egyszerre több mint húszan fogadják a hívásokat napi 13 órában. Ennek ellenére előfordulhat, hogy egy-egy hívás fogadatlan marad, mondta Kuczkó Péter. Hozzátette, jelenleg külföldön tartózkodik, így a konkrét esetet később tudja kivizsgálni, de gyakran előfordul, hogy az ügyfelek nem várják ki a két percet, előbb leteszik a kagylót.

Zalaegerszegi hibabejelentő létrehozását nem tartja indokoltnak. Úgy érvelt: nem az számít, hogy helyileg hol a központ, hanem, hogy mennyire ügyfélbarát az ügyintézés. E tekintetben előkelő helyre sorolta a cégüket, mint elmondta: ez abból is látszik, hogy náluk nem automata, hanem ügyintéző veszi fel a telefont.