Nagy turisztikai vonzerő lehetne a Romlottvár

Miután sikerült pénzt nyerni a Romlottvár ásatásának folytatására, lát-e arra lehetőséget, hogy a kutatást követően ne záruljon le a létesítmény története, hanem végre megkezdődjön a rekonstrukciója - kérdeztük Száraz Csillát, a Thúry György Múzeum igazgatóját.

Sámel József

- Valóban nyertünk 1.5 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alaptól a várkapu és a bejárat környékének régészeti feltárására, mely összeget a Romlottvár Alapítvány további 1.2 millió forinttal egészített ki. A tervek szerint június második felében kezdődik majd a munka, melyet Vándor László vezet, aki egyébként korábban már feltárta a várkastély nagy részét. Egyelőre tehát erre van pénz, egy átfogó rekonstrukció viszont nagyságrendekkel többe kerülne. Ennek kivitelezéséhez állami és önkormányzati támogatásra is szükség lenne, nem beszélve a széles körű társadalmi összefogásról. Igaz, az egykori vár felújításának tervei már elkészültek. Jómagam már annak is örülnék, ha megoldódna a tereprendezés, s a vár környezetének rendbetétele. Ütemezetten, apró lépésekkel el lehetne kezdeni a rekonstrukciót, a várkastély ugyanis nagy turisztikai vonzerőt jelentene.

Száraz Csilla a stafétát dr. Buzás Juditnak, az ÁNTSZ kistérségi tiszti főorvosának adta tovább. Kérdése a szakemberhez: milyennek ítéli manapság a gyermekvállalási kedvet, s milyen eszközökkel és programokkal lehetne javítani ezen a statisztikán?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!