Másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balatonnál

Zala megye szerencsésen megúszta az ítéletidőt, ahhoz képest, hogy az ország keleti felén katasztrofális helyzetet teremtett a felhőszakadás. Sem a Mura, sem a Kerka, sem a Zala nem lépett ki a medréből, elmúlt napokban hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt viszont másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balaton térségében.

MTI

Zala megyére az előrejelzésekhez képest kevesebb eső zúdult - tájékoztatta lapunkat Nádor István, a nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóság igazgatója. Az elmúlt napokban mintegy 100 milliméternyi eső hullott a térségben.

Laki István, az üzemmérnökség vezetője elmondta: arra még nem volt példa, hogy ilyen gyors ütemben, mindössze egy nap alatt másodfokúra kelljen emelni a védekezési fokozatot.

Négy öblözetben erdő- és mezőgazdasági művelésű területeken jelent meg a belvíz. Az esőzések óta a mély fekvésű helyekről napi 140 ezer köbméternyi vizet emelnek át a kilenc telepen működő szivattyúkkal a levezető folyásokba - közelte az üzemmérnökség vezetője.

Lakott terület sehol nincs veszélyben, Főnyed és Kápolnapuszta térségében azonban a tőzeges területen a vasúti töltés szilárdságának megőrzése érdekében még nagyobb intenzitású munkára van szükség. Azon a részen emelték ki az említett napi vízmennyiség több mint egyharmadát. A Zalán árhullám nem várható.

Nádor István közölte: bár nagyobb csapadékot jeleztek a Mura és a Kerka térségére is, nem volt szükség az árvíztározók működtetésére. Mivel az ország más részein sokkal nagyobb problémát okozott az ítéletidő, a vízügyi igazgatóságról többen Miskolcra utaztak, hogy segítsenek az árvíz elleni védekezésben.

Viharkárok

Hétfő reggelig összesen 113 esetben vonultak a Zala megyei tűzoltók vihar okozta károk elhárítására szombat délutántól - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.  Az esetek túlnyomó többsége a zalai Balaton-part településein vagy azok térségében történt, a tűzoltók a leggyakrabban kidőlt fák és nagyméretű ágak eltávolításánál nyújtottak segítséget.

Az erős szél fákat döntött ki és áramkimaradásokat okozott Zala megyében. A zalaegerszegi tűzoltóság ügyeletén megtudtuk: legtöbbször Keszthely és Nagykanizsa térségébe kellett egységeket vezényelni fakidőlés miatt, s vizet szivattyúztak egy-egy pincéből. A viharban kidőlt fák szerencsére nem estek rá senkire, s jelentős vagyoni károk sem keletkeztek. A hévízi Attila utcában azonban nélkülözni kellett a vízellátást, mert egy fa gyökérzete eltört egy vezetéket, s csak azután kezdhettek hozzá a javításához, miután a tűzoltók kivágták a fát.

Pókaszepetken a Taszilómajori úton dolgoztak délelőtt a tűzoltók. Egy nyárfát tört el a szél, s fennállt a veszélye, hogy rádől a közeli villanyvezetékre. Ezt azonban sikerült megakadályozni. (A vasárnapi ítéletidőről készült összeállításunkat ide kattintva olvashatja.)

Áramkimaradások

Az  E.ON szerelői és alvállalkozói egész hét végén teljes létszámban (a Dunántúlon780-an) dolgoztak a vihar okozta üzemzavarok helyreállításán, tudatta közleményben a szolgáltató.

Vasárnapra virradó éjszaka több mint százezer fogyasztónál nem volt áram a Dunántúlon. Estére kijavították a hibák jó részét, néhány száz fogyasztási hely maradt villany nélkül éjszakára. Zalát kevésbé érintette ez a probléma, jellemzően a Balaton és Veszprém környékén, Sásdon és Barcson nehezítették a szerelők munkáját a kidőlt fák és oszlopok, az elázott transzformátorok és a felázott földek. Hétfő hajnalra újabb üzemzavarokat okozott a szél, ötvenezer háztartásnak kellett nélkülöznie a szolgáltatást. Délutánra tízezerre csökkent az érintett ügyfelek száma. Az előrejelzések szerint ma is viharos lesz az időjárás, az E.ON-nál érvényben marad a fokozott készenlét.

Vonatkésések

Több vonalon jelentős késésekkel, illetve módosított útvonalon közlekednek a vonatok, van ahol az árvíz miatt teljesen leállt a vasúti közlekedés. Zalában a Balatonszentgyörgy-Keszthely-Tapolca vonalon akár 40 perces késések is lehetnek.

OLDALTÖRÉS: Vasi és zalai vízügyesek segítenek az észak-magyarországi árvíznél

Vasi és zalai  vízügyesek segítenek az észak-magyarországi árvíznél

Vasi és zalai árvízvédelmi szakemberek is segédkeznek az észak-magyarországi folyókon kialakult súlyos árvízi helyzet elhárításában - közölte Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
   
Az észak-magyarországi folyókon (Hernád, Tarna, Sajó) kialakult rendkívül súlyos árvízi helyzetre tekintettel - az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására -  vasárnap óta vasi és zalai vízügyesek nyújtanak segítséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén - írta közleményében az igazgató.
   
A miskolci vízügyes kollégák riasztása után két órán belül elindult igazgatóságunktól 17 műszaki irányító mérnök, technikus és gátőr munkatársunk, akik részt vesznek az ottani védekezési munkákban - tájékoztatott Nádor István.

OLDALTÖRÉS: Sok csapadék esett Zalában

Másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balatonnál

Az elmúlt napokban hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt hétfő reggel másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balaton térségében - közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Üzemmérnökségének vezetője.

Laki István elmondta: arra még nem volt példa, hogy ilyen gyors ütemben, mindössze egy nap alatt másodfokúra kelljen emelni a védekezési fokozatot, de rövid idő alatt már mintegy 500 hektárt öntött el a belvíz. A rekordmennyiségű eső szántókat, legelőket, erdőterületeket öntött el, a víz a Somogy megyei Sávoly és Főnyed térségében a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal töltését is veszélyezteti.
   
A Zala és Somogy megyei területeket érintő belvíz négy helyszínen okoz gondokat. A Zala folyó jobb partján, zalaapáti térségében szántóföldeket öntött el, a bal parti részen, Zalavár és Sármellék közelében erdők kerültek víz alá.
   
Keszthely és Hévíz térségében már három szivattyútelep dolgozik, mert erdőkben, legelőkön áll a víz. Itt azért van szükség gyors intézkedésre, mert ahogy újból melegszik majd az idő, a pangó víz a Kis-Balaton vízminőségének romlásához, akár halpusztuláshoz vezethet - magyarázta az üzemmérnökség vezetője.
   
A Kis-Balaton déli területein, Sávoly, Főnyed és Vörs közelében a vasútvonal került veszélybe. Itt a nagy mennyiségű belvíz szivattyúzásával próbálják megakadályozni, hogy a töltés átázzon és ezáltal veszélybe kerüljön  a vasúti közlekedés.
   
Laki István kifejtette: az elmúlt években sokszor volt szükség belvízi védekezésre a Kis-Balaton térségében, de ilyen hirtelen, ennyire sok csapadék még nem hullott a térségben. Minden szivattyút üzembe állítottak, de akkora mennyiségű a víz, hogy nem kizárt, rövid időn belül harmadfokúra kell emelniük a készültséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!