Ekho, eva: kiterjesztené a Fidesz

Orbán Viktor szerint jelenleg semmi értelme a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) összevonni a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB). A leendő miniszterelnök a TV2 Tények Este című műsorának adott hétfői interjúban megerősítette, július 1-jétől csökkentik az adókat.

zaol.hu


A beszélgetés tartalmát összefoglaló Tényekben - Orbán Viktort idézve - elhangzott: az, hogy pontosan melyik adót és mennyivel csökkentik, attól függ, hogy a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottságnak mi lesz a jelentésében.

Arra a kérdésre, hogy az ekho és az eva marad-e, Orbán Viktor úgy válaszolt: "inkább ki szeretnénk terjeszteni". "Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy milyen adórendszert szeretnénk Magyarországon, akkor a válasz az az, hogy szeretnénk, ha az egyéni vállalkozók, egy bizonyos értékhatár és forgalom alatt dolgozó vállalkozók, azok a lehető legegyszerűbb és a legkönnyebb adózási rend szerint adózhatnának, akár átalányadózással is" - fejtette ki.
 
A Fidesz elnöke az interjúban - amelyet azután adott a TV2-nek, hogy bemutatta leendő kormányának tagjait - a köztársasági elnök jövőjével kapcsolatban elmondta: pártja képviselőcsoportja a június 28-án esedékes frakcióülésen fogalmazza meg a maga javaslatát.

Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy Sólyom László jelenlegi államfő legyen újra a köztársasági elnök, úgy reagált: teljesen nyitott a kérdés.

A PSZÁF-fal és a jegybankkal összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: "semmi értelme ebben a pillanatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét összevonni a jegybankkal. Most csak azért, hogy megoldjunk egy személyi kérdést? Most őszintén".

A hírműsorban ugyanakkor elhangzott, hogy Orbán Viktor Simor András jegybankelnökre utalva azt mondta: korábban olyan "üzleti történetek" jöttek létre, amelyek egy-egy pozícióhoz méltatlanok. "Azt mondta: erre a problémára megtalálják a megoldást" - idézte a pártelnököt a Tények.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!