Új tetőt kap a kiégett zalakarosi hotel

Megkezdődött a zalakarosi Karos Gyógy-Aparthotel és Társasüdülő helyreállítása, miután egy hónappal ezelőtt leégett az épület északi szárnyának tetőszerkezete. Azt még nem tudni, mi okozta a tüzet.

zaol.hu

 

Mint arról beszámoltunk: január 5-ére virradó éjszaka lángra kapott a Hotel Karos Spa-val szomszédos épület tetőzete és százmillió forintot meghaladó nagyságrendű kár keletkezett. Azóta a károsodott tetőszerkezetet a szakemberek elbontották, s hozzákezdtek az új megépítéséhez. Egyelőre ideiglenes fedést készítenek csak, véglegeset azt követően kaphat az épület, ha megérkezik a kártérítés.

- Meg tudtunk állapodni a biztosítóval abban, hogy a kármegelőzést, állagmegóvást célzó munkálatokat még a tűzvizsgálat lezárulta előtt elvégezhessük - mondta dr. Oláh Péter, az apartmanszállót üzemeltető Karosinvest Idegenforgalmi és Szolgáltató Zrt. igazgatótanácsának elnöke.  - Már ácsoltatjuk az új tetőt, méghozzá az eredeti tervekkel egyezően. Most csak ideiglenes takaróponyva kerül fel rá, amely a csapadéktól hivatott megvédeni az alsó szintek lakásait.

Dr. Oláh Péter jelezte: a kár teljes mértéke saját felmérésük szerint közel 150 millió forint, amely már tartalmazza a kapcsolódó költségeket is. A munkálatok során el kell bontaniuk a legfelső szint néhány válaszfalát, ugyanis azok statikai állapota a tűz után már nem felel meg az előírásoknak. Továbbá újjá kell építeni az érintett szakasz épületgépészeti rendszerét is, a tűzjelzőtől a villamos vezetékeken át az ivóvízhálózatig.

A nyolc munkavállaló részére, akik a szolgálati lakásokká alakított apartmanokban laktak, gyorssegélyt utaltak, mert a szobákban tartott értékeik használhatatlanná váltak. Dr. Oláh Péter szerint májusra helyreáll a rend. A tűzeset és a kihasználtság összefüggéseit boncolgató pletykákra dr. Oláh úgy reagált: azok alaptalanságát az is alátámaszthatja, hogy az apartmanok tulajdonosainak csak egyike a Karosinvest.

Érdekességképpen megemlítette: a minap jelentkezett egy, az építőiparban tevékenykedő tulajdonostársuk, aki felajánlotta segítségét  várhatóan be is vonják a munkálatokba.

Az ötszintes apartmanszálló 2005-ben épült, 112 lakással, 220 férőhellyel. Építtetője a Karosinvest Idegenforgalmi és Szolgáltató Zrt. jogelődje volt. A lakások egy részében a szomszédos Hotel Karos Spa alkalmazottai laktak. Az apartmanszálló társasüdülőként működik, melyben a Karosinvestnek 30 lakás erejéig van tulajdona.  A többi ingatlan magántulajdonosoké. A cég üzemelteti azokat az apartmanokat is, amelyekre a tulajdonosokkal szerződést kötöttek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!