Direktorok randevúja a Hevesi-színházban

A 2008. november végén létrehozott Magyar Teátrumi Társaság Egyesület csütörtökön tartotta ez évi első közgyűlését. A rendezvénynek a Hevesi Sándor Színház adott otthont.

MTI

Tizenöt színház igazgatóját, képviselőjét várták csütörtökön az egerszegi teátrumba, ahol elsőként dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket. Köszöntőjében hangsúlyozta, a város, a megye számára fontos a kultúra, a művelődés, a színházművészet.
Kitért rá, néhány hete új direktor, Besenczi Árpád áll a Hevesi színház élén, vezetésével remélhetőleg sikerül visszaállítani az utóbbi három évben megcsappant nézőszámot.

A magyar színjátszás hagyományainak ápolása, a színházművészeti érdekképviselet mellett elkötelezett Magyar Teátrumi Társaság Egyesület összejövetelén sok más mellett megvitatták a múlt közgyűlés óta történteket.

Bővült is az egyesület, csütörtök óta tagja a beregszászi színház és az Aranytíz Kultúrház is. A kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter a színházi előadások internetes közvetítéséről beszélt. 

A társaság kezdeményezi a szolnoki Szigligeti Színház gimnazistákkal közös, színpadi produkciójának folytatását. A középiskolás csapatok a teátrum nagyszínpadán, vetélkedőn mutatták be Madách Imre klasszikus alkotását, az Ember tragédiáját, amelynek nagy sikere volt. Szolnokon és környékén iskolák tucatjai vettek részt a programban, ezért a jövőben a kezdeményezést országos rendezvénnyé szeretnék bővíteni. A diákok feldolgozhatnák az Ember tragédiáját, a Csongor és Tündét, a Bánk bánt, de témaként felmerült a Biblia is, amiből a gyerekek részleteket mutatnának be.
   
Vidnyánszky Attila beszámolt arról, hogy kivétel nélkül teátrumi tagok kerültek a vidéki színházigazgatók elnökségének négy választható posztjára. Elnökségi taggá választották Fekete Pétert a Békés Megyei Jókai Színházból, Nagy Viktort a Győri Nemzeti Színházból és Balázs Pétert a Szolnoki Szigligeti Színházból. A titkári feladatok ellátására Kriza Zsigmond, a Mozaik Művész Egyesület elnöke kapott felkérést.
   
Vidnyánszky Attila elmondta: a fenntartó önkormányzatok anyagi lehetőségei miatt nehéz év következik a színházaknál. Ki kell találni a túlélési technikákat, amivel egy nehezebb, anyagilag visszafogottabb időszakban is sikeresen lehet majd működni, hogy a közönség mindebből ne érezzen semmit - hangsúlyozta a társaság elnöke, hozzátéve, hogy számtalan ötlet van közös produkciókra, együttműködésekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!