Tévedett a traffipax vagy valóban gyorsan hajtott a kamion?

Egy egerszegi fuvarozó cég közel 40 tonna összsúlyú nyerges vontatóját bő egy éve mérték be gyorshajtáson az autópályán. A megengedett 80 km/h óra tempó helyett 140 km/órát jelezett a traffipax. Az objektív felelősség elve alapján ezért 60 ezer forintos bírságot szabtak ki, ami ellen fellebbezett a fuvarozó cég. A per kedden kezdődött a megyei bíróságon.

MTI



- A járműbe ugyanis olyan menetszabályozó berendezés van beépítve, amely nem engedi a sebességet 90 km/óra fölé növelni - magyarázta a cég jogi képviselője, dr. Purás Rita. - A márkakereskedés nyilatkozott arról is, hogy a sebességhatároló integrált a motor vezérlőegységébe. Nem lehet eltávolítani, csak szakszervizben lehet módosítani, de a beállított érték akkor sem haladhatja meg a 90 km/órát. Ezért műszakilag kizárt, hogy a kamion a rendőrség által vélelmezett tempóval robogott volna. Ráadásul a digitális tachográf, a menetíró tanúsága szerint az inkriminált időszakban a kamion legnagyobb tempója 93 km/óra volt. Emellett a jármű GPS-e is cáfolja a traffipaxot - sorolta.

Érveiket azonban a nem fogadta el a rendőrség, így került az ügy a megyei bíróságra. Kedden a tárgyaláson lehetett megtekinteni a rendőrség által készített felvételeket. Ezek egyikén még 140 km/órás tempót jelez a műszer, majd a négy másodperccel későbbi pedig már csak 75 km/óra a sebességet mutat.

A rendőrség nem képviseltette magát a tárgyaláson, amelyet dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella bírónő elnapolt. Igazságügyi szakértőt rendelt ki, neki lesz feladata megmondani, hogy sebességhatároló készülék sérülésmentes, kiszerelték-e, és valóban képes megakadályozni a 90-95 km/óra feletti tempót, illetve a tachográf a valós sebességet rögzítette-e az adott időszakban? Kérdésként merülhet fel az is, hogy a jármű képes lehetett-e a két felvétel közötti időben ilyen mértékben lelassulni.
A tárgyalást tehát a szakértői vélemény elkészültéig, három-négy hónapi időtartamra elnapolták.

Teherfuvarozáshoz értőket az esetről megkérdezve azt a választ kaptuk, hogy mint minden szerkezet, amit ember készített, befolyásolható, így most az - az akár e peren is túlmutató - kérdés, hogy a kamionokba épített hitelesített berendezés, illetve a rendőrség által használt szintén hitelesített eszköz közül melyik adatai fogadható el. Mint elmondták, jó állapotban lévő teherjárművel optimális esetben elvileg nem lehetetlen a képekből következő lassulást elérni, de a 140 km/órás tempó közelít a valószínűtlenhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!