Negyvennyolcezer rajtakapott feketemunkás

Tavaly mintegy 43 ezer munkáltatónál végzett ellenőrzést az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), és 31 ezernél talált kisebb-nagyobb szabálytalanságot.

Osváth Sarolta

Kiderült, hogy körülbelül 48 ezer dolgozót feketén foglalkoztattak a munkaügyi ellenőrzés alá vont cégek. A munkáltatók többnyire a gazdasági válság miatt nehezebbé vált anyagi helyzetükre hivatkoztak az ellenőrzések során.

A munkavédelem területén sem javult a helyzet, a célellenőrzés adatai szerint a szabálytalanságokban érintett dolgozók aránya a tavalyihoz képest 7,7 százalékkal növekedett.
 A munkavédelmi ellenőrzés több mint 17 ezer munkahelyre és 671 ezer dolgozóra terjedt ki. Míg a múlt évben az összes munkavédelmi szabálytalanság 46,4 százaléka az építőiparban történt, addig az idén a kereskedelem és a vendéglátás került az első helyre 49,4 százalékkal. Összességében a munkavédelemben és munkaügyben kiszabott bírságok összege megközelíti az 5,155 milliárd forintot. Ebből a munkaügyi bírságok csaknem négymilliárd forintot tesznek ki.

 Külföldiek engedély nélküli foglalkoztatása miatt szabtak ki többször is a felügyelők összesen 70,6 millió forint bírságot a budapesti Power+B 2007 Munkaerő-közvetítő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re. Nem véletlen, hogy az APEH novemberben felfüggesztette az adószámát és adóvégrehajtást rendelt el ellene. A képzeletbeli szégyendobogó második helyén az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő áll: külföldiek engedély nélküli foglalkoztatásáért kiszabott munkaügyi bírságainak összege megközelíti a 60 millió forintot. Az eljárások, bírságolások számát tekintve minden bizonnyal a viszneki TO-RO Vendéglátó Kereskedelmi Kft. vezet, külföldiek engedély nélküli foglalkoztatásáért, munkaügyi, illetve munkavédelmi mulasztásaiért nem egészen két év alatt kilencszer bírságolták meg, és az elmarasztalások összege meghaladja a 46 millió forintot. A Heves Megyei Bíróság felszámolási határozatot hozott ellene.

 A listában a következő jogsértők 10 és 20 millió forint közötti bírsággal (és jogkövetkezményeivel) szerepelnek a feketelistán. A SURDÓ Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Surd községben van bejegyezve; munkavédelmi mulasztás és külföldiek engedély nélküli foglalkoztatása miatt mintegy 20 millió forint befizetésére kötelezte a munkaügyi hatóság, novemberben adóvégrehajtás indult ellene. A feketelista.hu alapján a tíz leginkább vétkes cég közzé tartozik a székesfehérvári Man-Human Szolgáltató Kft., háromszor szabtak ki rá munkaügyi bírságot, összesen 18 millió forintot. Az APEH az elmúlt másfél év alatt ugyancsak háromszor rendelt el ellene adóvégrehajtást, legutóbb novemberben. Három munkaügyi vétség szerepel a budapesti Londale-Team neve mellett, 15 millió forint bírsággal. Novemberben ellene is adó-végrehajtási határozatot hozott az APEH. A Clavell Vendéglátóipari Kft.-t is munkaügyi jogsértések miatt büntették meg, összesen 12,5 millió forintra. A Fővárosi Bíróság felszámolási határozatot hozott ellene. Kiskunfélegyházi címbejegyzéssel szerepel a Kevi-Alu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 12 millió forint munkaügyi bírsággal sújtották. Az első tíz helyezett közzé került még az AH-NK Védelem 2008 Vagyonvédelmi Kft. 10 millió forint bírsággal és az Illésőr Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. hasonló összegű elmarasztalással. Utóbbi hatszor részesült munkaügyi bírságban és a múlt hónap végén adóvégrehajtás alá vonták, adószámát felfüggesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!