Havonta ezer pelenkát használna el a kecskeméti hármas ikrek

Kecskemét – Ha nem is rekordgyorsasággal, de szépen fejlődnek a kecskeméti hármas ikrek. Natali, Noémi és Nikol születésének körülményei azonban több szempontból is szenzációnak számítanak Magyarországon.

MTI/AP

A Pápics házaspár várakozásain már maga az esemény is túlnőtt, hiszen ők bő nyolc hónap leforgása alatt élték át azt, ami másoknak évekbe telik: nagycsaládosok lettek. Noha annak idején az első vizsgálat még egyetlen embriót mutatott – mesélte Pápics Viktor, az apa.

Később a következő két ellenőrzésen mindig eggyel többet – tette hozzá. Az orvosok szerint már az is kuriózumszámba ment, hogy a három kislány természetes módon fogant.

"Natali érkezett elsőként 1830 grammal és 43 centiméterrel. Az utána igyekvő Noémi volt a legnehezebb, 2140 grammos, s 44 centiméteres, míg Nikol 2090 grammos és 45 centiméter - ezzel ő volt a leghosszabb. A szakemberek nem emlékeznek arra, hogy az utóbbi időben hármas ikrek két kilogramm körüli súllyal születtek volna. Szintén különleges, hogy szinte az optimális időben, a 36. héten érkeztek meg – mondta az anya, Pápics Ágnes.

A gyerekek születésekor Kecskemét polgármesteréne, Zombor Gábor 300 ezer forintos rendkívüli támogatást adományozott a családnak. Ez a pénz a legjobb helyre került: az etetéskor vagy pelenkázáskor olykor bizony még négy kéz is kevésnek bizonyul. A pelenkákból napi harminc az átlag, így Natali, Noémi és Nikol együtt havonta közel ezer pelenkát fogyaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!