Volt barátok csatája várható

Nagykanizsa - Pusztán a nagykanizsai önkormányzatban dúló ellentétek miatt komoly vita várható a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. július 31-i közgyűlésén, melyen Kassai Zoltán elnök-vezérigazgató lemondatása is téma lesz.

Szalabán Attila

Az ülésen várhatóan már az problémát okoz majd, hogy Nagykanizsa képviseletében ketten is meg fognak jelenni. A városban ugyanis Cseresnyés Péter alpolgármester július 7-én soron kívüli közgyűlést hívott össze, s az Papp Nándor fideszes önkormányzati képviselőt hatalmazta fel a vízműves tanácskozáson való részvételre, Nagykanizsa nevében való szavazással  az erről szóló papírt nyolcadikán át is vette a városatya.

Csakhogy a július 7-i döntés jogszerűségét vitatja Marton István polgármester, aki a képviselet ügyét egy újabb, a múlt héten összehívott városi közgyűlés elé terjesztette. Ezen napirendre vették a kérdést a városatyák, ám később a Fidesz kivonult az ülésről, így az határozatképtelenné vált, nem tudta megtárgyalni a javaslatot. A polgármester álláspontja szerint ezzel szabad mandátumot kapott a Vízmű közgyűlésre.

- Jelen állás szerint megyek a Vízmű-közgyűlésre, és el fogom mondani, amit szakmailag indokoltnak tartok - jelezte érdeklődésünkre Papp Nándor. - Azt hiszem, hogy jog szerint én képviselem Nagykanizsát, de nyilván jogi csatározások lesznek még erről. Szavazáskor pedig a kanizsai közgyűlés döntésének megfelelően fogom leadni a voksomat, tehát nemet mondok Kassai Zoltán menesztésére.

- Természetesen ott leszek, hiszen a Fidesz-SZDSZ puccsa csak a joggal való visszaélés volt, ám mivel a törvény által előírt határidőn belül éltem a döntéseikkel szembeni fellebbezési jogommal, azokat újra meg kellett érdemben tárgyalnia a közgyűlésnek - vázolta Marton István. - Az ülést össze is hívtam, napirendre is vették a kérdést, és mivel nem döntöttek arról, hogy kiadják másnak a mandátumot, az alapból a polgármestert illeti. Mivel pedig törvénytelenségekre, pénzherdálásra derült fény a cégnél, a vezérigazgató távozására fogok szavazni.

A képviselet ügyében Kassai Zoltán július 21-i felkérésére válaszolva állást foglalt dr. Gyergyák Krisztina, Nagykanizsa aljegyzője is. A törvényesség jelenlegi legfőbb városi őre - a jegyző szabadságon van - úgy ítélte meg: július 8-án Papp Nándor átvette a megbízólevelét, ezzel a közgyűlés egy nappal korábbi döntése végrehajtásra került. Az egy héttel későbbi soron kívüli közgyűlésen pedig nem született ellentétes tartalmú határozat, ezért a korábbi döntések hatályban maradtak. Persze a végső szót a mandátum ügyéről a közgyűlésen, a vízmű jogászainak kell majd kimondania információink szerint.

Külön érdekessége a vezérigazgató, a városatya és a polgármester várható csatájának, hogy mindhárman Nagykanizsa sakkozó elitjébe tartoztak, mi több: évekkel ezelőtt bárki megkérdezte őket az ismerősi köreikről, egymást a barátaikként említették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!