Lapozó napozók - Kinyitott a strandkönyvtár Keszthelyen

Keszthely - A könyv örök értékét és a strandolók kikapcsolódását hivatott szolgálni a kedden nyitott városi strandkönyvtár, ami egy hónapig várja a - remélhetően - lelkes olvasókat.

Temesi Hilda


Az első nap egymás kezéből kapkodták az olvasók a lapokat

Bevezető jelleggel, csupán két hétre  települt ki a Fejér György Városi Könyvtár tavaly a strandra, s az akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy idén bővített kínálattal és meghosszabbított jelenléttel képviseli a kultúrát a parton is. Az először Balatonalmádiban látott példa tetszett a keszthelyi kollégáknak, elhatározták, itt is bevezetik.
  
- 15 fajta folyóirat, heti és havi magazin közül választhatnak a strandolók a mintegy 200 szépirodalmi olvasmány mellett. Elsősorban nyári, könnyedebb könyveket; krimiket, bestsellereket vittünk le idén az ifjúsági - és gyerekkönyvek mellett, amiket ötszáz forint kaucióval kölcsönözhetnek ki - világosított fel minket Pappné Beke Judit, az intézmény igazgatónője.

Hétfőn, szerdán és pénteken 9-17 óráig válogathatnak a nyaraló vagy helyi vendégek a strandkönytárban, ahol akár az asztalok, székek és napernyő adta kényelemben, vagy saját területén falhatja a betűket akár négy hétig. Lehetőség van egész éves beiratkozásra is.  Mivel a városi strandon nincs újságárus, az első nap egymás kezéből kapkodták az olvasók a lapokat. 


Izsó Dóra szeret olvasni, örül a strandkönyvtárnak. A tavalyi siker után az idén több könyvet, hosszabb ideig kínál a keszthelyi bibliotéka
Fotó: Temesi Hilda


"Átlagban három-négy nap alatt olvasok ki egy könyvet"

A helybéli  Fekete Ákos kifejezetten örül az új strandi szolgáltatásnak.
- Jó, hogy nem kell a tűző napon ilyen melegben feltekernem a városi könyvtárba és ott leizzadva beállni a sorba, hanem itt a helyszínen tudom meghosszabíttani a kölcsönzést, amit már meg is tettem. Legközelebb választok is.

Csermely Kinga sajnálja, hogy holnap már visszautazik Pestre, és nem tudja kihasználni a különleges könyvtárat.
 - Nagyon jó ötletnek találom, még nem is hallottam ilyenről. De mivel minden nyáron jövünk, és ha jövőre is ugyanígy lesz, élek a lehetőséggel.

Martonvásárról érkezett Izsó Dóra tanuló, aki  bár felszerelkezett könyvekkel az egy hetes nyaralásra  mint mondja, már csak kíváncsiságból is körülnéz.
- Átlagban három-négy nap alatt olvasok ki egy könyvet, úgyhogy az időbe akár bele is férne. Szeretem a krimiket, szerintem pont ezeket keresik a legjobban.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!