Hatmilliós megyei támogatás a települések pályázataihoz Zalában

Zalaegerszeg - A zalai települések fejlesztési célú pályázataihoz önerő kiegészítésként több mint hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Zala Megyei Közgyűlés - mondta el Manninger Jenő, a megyegyűlés fideszes elnöke a hétfői rendkívüli ülést követően.

zaol.hu

A megyei önkormányzat 600-600 ezer forintos támogatásával Söjtörön az óvodai kazánok cseréjét tudják megoldani, Türjén pedig az óvodai és bölcsődei csoporthelyiségek fejlesztését és eszközbeszerzését. A belterületi csapadékvíz elvezetéséhez a szepetneki önkormányzat további 5 millió forint támogatásban részesül.

Manninger Jenő közölte: a megye aprófalvas szerkezetében a csökkenő önkormányzati források még erősebben jelentkeznek, ezért a megyei önkormányzat - nehéz pénzügyi helyzete ellenére is - vállalja a települések pályázatainak támogatását. 
    
Az elnök hozzátette, a közgyűlés figyelembe vette, hogy a települések milyen uniós támogatásban részesültek eddig, így azok a települések, amelyek már több pályázatot is elnyertek, nem, vagy csak jelképes támogatást kaphattak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!