Flúgos futam a Zalán - háromszáz összetákolt vízi jármű a folyón (frissítve képgalériával)

ZH - Nem baj, ha borulunk, ha nem szárazon, hát maximum vizesen ússzuk meg a bulit! Az se rossz! – hangoztatták nevetve a lehetőségeket a szombati Puszika Oszika flúgos futam résztvevői.

Sámel József

Közel háromszázan nem kis feladatra vállalkoztak, bevállalták, hogy összetákolt vízi járműveikkel, vagy bolti kenuikkal, csónakjaikkal kilenc kilométeres túrát tesznek a Zala folyón. A Zalabértől Zalaszentgrótig tartó útnak a megpróbáltatáson, s az önfeledt bulizáson túl komoly célja is van, erről Bangó Dezső ötletgazda, főszervező beszélt.

- Szeretnénk elérni, hogy a Zala folyót és környezetét rendbe tegyék az illetékesek – fogalmazott. – Régen a víz és a part egyaránt gondozott volt, manapság ezt nem lehet elmondani. A Puszika Oszika extrém túrát figyelemfelhívásnak is szánjuk. A Zala víze a Balatonban folyik, fontos lenne, hogy minél jobban figyeljen mindenki a folyó állapotára.



 Ha néha nehezen is, az indulók – rengeteg néző figyelmétől kísérve - megküzdöttek a folyóval. Nem ment persze mindig minden könnyen, néhányan bizony a vízben kötöttek ki, de a következmény minden esetben csak jóízű nevetés volt.

- Jó a hangulat, örülök, lecsorgunk mi is Szentgrótig. Első alkalommal ülünk kenuba – árulta el a tekenyei Mohari János. Ehhez kollégája, a türjei Tánczos István azt tette hozzá, hogy jövőre teljesen biztos, hogy saját készítésű tutajjal indulnak majd. Idén ennek elkészítésére sajnos nem volt idejük.



 A résztvevőket a tüskeszentpéteri hídnál meglepetés locsolás várta, a zalaszentgróti régi zúgónál pedig kezdődött a jól bevált program: a kenuversenyt és az eredményhirdetést követően koncertekkel zárult a Puszika Oszika flúgos futam, mely alcímként az Őrület napja nevet viselte. A hangulatot tekintve teljesen jogosan.

Összebuherált, extrém járgányokkal közel háromszázan csorogtak le a Zala folyón Zalabértől Zalaszentgrótig Fotók: Sámel József


TOVÁBBI  "FLÚGOS FUTAM" KÉPEKÉRT KLIKK A FOTÓRA!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!