Az áfa elúsztatja a hal egy részét

Zalaegerszeg - A napokban a haszonbérletében levő két víztározóba telepített kifognivaló halakat a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetsége. A kanizsai Csónakázó-tóba, és az egerszegi Gébárti víztározóba.

Hajdu Péter

A Gébárti víztározóhoz kedden délután érkezett az élőhal szállító tankautó, amelyen oxigénnel dúsított vízben tették meg az utat a pontyok Baranya megyéből, a Tógazda Zrt. egyik tavából. Vízbe juttatásuk mindig látványosságszámba megy a tóparton levő kirándulók számra, ezúttal is érdeklődve nézték, amint a tartályokból halcsúszdán természetes élőhelyükre kerülnek a potykák.

A telepítésnél jelen levő Valentini Tiborral, a megyei szövetség ügyvezető elnökével beszélgetve megtudtuk, a szövetség kezelésében levő négy horgászvíz közül  a két víztározón kívül a Mura és Zala folyó , a Zalába is a hét elejére tervezték a telepítést, de az esőzésektől megduzzadt folyón ezt elhalasztották. 

- A nagy vízben egy-két nap alatt leúszna a hal a Kis-Balatonba, és horgászaink joggal kifogásolták volna, hogy az általuk befizetett pénzből más jut horgászélményhez. Így a Gébárti víztározóba most néhány mázsával több került, s később, normális vízállásnál pótoljuk majd a telepítést a Zalán is - mondta az elnök. - Egyébként az említett haltelepítésen 20 mázsa háromnyaras, azaz kifogható méretű ponty került a vízbe. 

A telepítések anyagi hátteréről érdeklődve megtudtuk, annak forrása a horgászok által megvásárolt területi jegyekből befolyó pénz, ez a Gébárti-tó esetében évente mintegy 5 millió forint, aminek körülbelül 70 százalékát fordítják telepítésre, a többi a tevékenységhez kapcsolódó költség.

Vajon idén, a gazdasági válság idején jut-e annyi lehetőség telepítésre a szövetség vizeibe, mint tavaly? - kérdeztük a négy horgászvízre vonatkozóan.
Valentini Tibor elmondta, a tavaly év végén összállított terveikhez képest 10 százalékkal emelkedett a hal ára. Ezt kiegyenlítették, év elején ennyivel emelték a területi jegyek árát. Így mintegy 13,5 millió forintból telepíthetnek. A terven felül jött júliusi áfaemelés azonban további 5 százalékkal drágította a halakat.
- Ezért mennyiségileg valószínűleg nem tudjuk elérni a tavalyi szintet. A különbség azonban nem lesz számottevő - ígérte az elnök.

Tavaly egyébként a szövetség 15500 kilogramm három- és kétnyaras pontyot, 3800 kiló keszegfélét, egy mázsa compót, 2 mázsa kecsegét, 10-10 ezer darab előnevelt (néhány centiméteres) csukát és süllőt, továbbá 4500 egynyaras süllőt telepített. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!