Magasabb fizetéstért el kell hagyni a hazád?!

„A munkámat itt jobban megbecsülik…”

        Berlinger Balázs Nagykanizsán született, ott is nőtt fel. A Batthyány Lajos Gimnázium után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara következett, ahol 2003-ban diplomázott vegyészként, majd doktori iskolába jelentkezett. Diplomamunkáját az Országos Közegészségügyi Központ Központi Kémiai Laboratóriumában készítette el, s itt kapta a nagy kiugrást jelentő állásajánlatot is akkori főnökeitől: 2007 szeptemberében egy 6 hónapra szóló, norvég állami ösztöndíjjal kimehetett dolgozni Norvégiába, Osloba, az Állami Munkaegészségügyi Intézetbe. Aztán kint ragadt...

- Nem volt túl nehéz a váltás. A Magyarországon megszerzett ismereteimet kiválóan kamatoztathattam itt  - mondta el Berlinger Balázs.  - Az alkalmazott módszerekben, az elvégzendő feladatokban, a munkastílusban nem sok különbség van. Ellenben a munkámat itt jobban megbecsülik, a fizetés is sokkal magasabb. Több a lehetőség a szakmai fejlődésre, a konferencia-részvételeket jobban támogatják. Életszemlélet-váltásra sem volt igazán szükség. Hiszen nekem mindig az volt a legfontosabb, hogy a rám bízott feladatokat a lehető legjobban elvégezzem.

S hogy mi kell a kinti érvényesüléshez? Balázs szerint nyilván, a jó képzettség lényeges, de fontos a pozitív hozzáállás is. Nem szabad megijedni a kapott feladatoktól, a lehető legjobban meg kell oldani őket. Emellett persze, nem árt egy kis személyes kapcsolatteremtő képesség, s megfelelő nyelvtudás sem ahhoz, hogy egy idegen környezetben érvényesülni tudjunk - vallja.

„Az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak”

    Jósvainé Fülöp Diána Magyarszentmiklósról került Németországba. Iskolába Nagykanizsán járt, majd Budapesten gyógypedagógus diplomát szerzett. A külföldre költözés férje ötlete volt, őt követte. Most baby-sitterként dolgozik, s nagyon elégedett a munkájával.

- Úgy gondolom, számomra kifejezetten nehéz volt a váltás - mondta.  - A család hiánya, a megszokott hazai dolgoktól való elszakadás megviseli az embert. Ráadásul alkalmazkodni is kellett az itteni, néha túlzott szabályokhoz, az emberek mentalitásához. Munkastílust illetően a férjem tapasztalatára hagyatkozom: sokkal jobbak a munkakörülmények, az elvárások hasonlóak a hazaiakhoz, viszont minden szabályozottabban történik. Mindenki lelkiismeretesen végzi a dolgát, de cserébe arányosan magasabb is a javadalmazás. Az itteni élet némileg eltér az otthonitól. Az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak, rugalmasabbak. Mi, magyarok állandó rohanásban és stresszben élünk, soha nem jut időnk semmire. A német ember sok időt fordít a sportra, a hobby-ra, az egészséges életmódra és a családra. Nem röghöz kötötten, hanem albérletben élnek, a munka határozza meg számukra az aktuális élethelyet. Aki csak teheti, a hétvégéket pihenéssel, kirándulással tölti a természet lágy ölén, nem pedig a bevásárlóközpontokban, mint a magyarok többsége.

„A távollét még ma is fáj...”

        Ruff Attila Nagykanizsán született, diákéveit is itt töltötte, majd a mérnöki diploma megszerzése után ugyancsak a dél-zalai városban kezdett dolgozni egy ipari cégnél. Mint mondta: szívből szereti szülővárosát, s amikor először elindult külföldre, úgy érezte magát, mint egy kutyakölyök, akit elszakítanak az anyjától. S a távollét még ma is fáj...

- Másfél éve hagytam el először az otthonomat és kezdtem el külföldön dolgozni - idézte fel.  A munkáltatóm egy budapesti székhelyű ipari cég, ami külföldi projekteket és munkákat vállal. Először Angliába küldtek ki, azóta körbejártam Európát és most 4 hónapja Svédországban dolgozom egy szemétégető kazán építésénél, hegesztőmérnöki munkakörben. Először nehéz volt átállni és megszokni az új helyet, a külföldieket és természetesen a munkát. A munkatempó itt nagyobb és koncentráltabb, akárcsak a felelősség. Amit otthon 3 ember végez, itt egy. A munkával töltött idő sokkal több, mint otthon és kevés a szabadidő.

Ruff Attila szerint a legfontosabb, hogy merjük az életünket újrakezdeni. Ha pedig már megtettük, akkor legyen kitartásunk be is fejezni mindazt, amit vállaltunk  és csakis nyelvtudással induljunk útnak.


"...nem fogok tüntetni, de a saját sorsomat én akarom irányítani!"


        A zalaegerszegi születésű, közgazdasági érettségivel rendelkező Köcse Zsolt egy gipszkarton-szerelő vállalkozás tagjaként dolgozik Németországban. Még a szakközépiskolában kezdett el nyaranta az építőiparban tevékenykedni, gipszkarton-szerelőként. A suli végén  régi álmát valósítva meg  motorkerékpár-szerelő végzettséget szerzett a fővárosban. Ám kiderült: a motorszerelésből nem lehet megélni  maradt hát a nyári munka gyanánt elsajátított kartonozás.

- Már több mint 10 éve dolgozom kartonosként  magyarázta.  Tudom is csinálni, értek is hozzá, így hát ebből kell élnem, mese nincs. S itt legalább valóban meg tudok élni a keresetemből. Miközben odahaza egyre rosszabb a helyzet: sok helyütt már havi 300 órát is kellene dolgozni, csak hogy a víz felett maradhssak... Tavaly októberben jöttem ki, egy volt kolléga után. Ő most üzlettárs, saját kis cégünket építgetjük. A munkastílussal nincs gond: a precizitás fontos, de nekünk otthon is az volt. A németek tudják értékelni a jó munkaerőt, mi pedig gyorsabbak vagyunk, többet és keményebben tudunk dolgozni. Így szoktuk meg. Ők nem sietnek, nem azért melóznak, hogy belepusztuljanak a munkába. Itt jön az életszemlélet. Erről aztán lehetne írni. Mint Alice Csodaországban: minél többet vagyok kint, minél többet tudok meg az itteni életről, annál nagyobb a szakadék. Az alap a pénz, amiből megélnek. 

- Egy átlag melós fizetése 1700 euró körül van, az élelmiszer pedig ugyanannyiba, vagy kevesebbe kerül, mint itthon. Ezért napi nyolc órát dolgoznak, péntekenként sokszor csak délután kettőig, a rövid héten csütörtök délutánig. A fizetését biztos, hogy megkapja, amiből bármit megvehet. Így tudnak tartalékot képezni, lehet nyaralni menni, autót venni. A magyarországi helyzetet nem tudom megváltani, nem fogok tüntetni, rendőrautót gyújtogatni, de a saját sorsomat én akarom irányítani! Ez az én életem, nem pedig az éppen hatalmon lévő kormányé. Ezért döntöttem úgy, hogy külföldön vállalok munkát. A nyelvtudás fontos, nem mindenki szereti az activityt. Bár ez is változó. Találkoztam kint dolgozó magyarral, aki 8 év után sem tanult meg németül, mert nem volt rá szüksége. Mondjuk, szerintem nem árt, ha lemegyek a boltba vásárolni és tudom, hogy mit veszek...