Zala Szépe - Meglátogattuk szépségversenyünk 12. résztvevőjét

Nagykanizsa - A minap szerkesztőségünkben köszöntöttük Kalászos Alexandrát, ezúttal pedig otthonában látogattuk meg szépségversenyünk döntőjének tizenkettedik résztvevőjét.

Péter Gyöngyi

A nagykanizsai Batthyány-gimnázium végzőse, a 18 éves Kalászos Alexandra szobájában jónéhány plüssállat lelt otthonra. Mint házigazdánk  megjegyezte, nem tartozik az elhivatott gyűjtők közé, ajándékba kapta a figurákat. 
- Kedvelem ezeket, meg jól is néznek ki díszként - jegyezte meg. 



Alexandra nem régóta él a dél-zalai városban, 2004-ben költözött a család Nagykanizsára. Előtte hét évig Győrben éltek  ahol igazán pezsgő volt az élet , azt megelőzően pedig Keszthelyen. A hónap szépe a Balaton-parti településen is született, hétéves volt, amikor a munka  elszólította az édesapát és persze vele együtt a családot a városból. Meglehet, a fiatal lány hamarosan odébbáll, lévén mostanság érettségire, felvételi vizsgákra készül. Számviteli, pénzügyi vonalon szeretne továbbtanulni. 

- Tételekből felelünk már mostanában, elég nehéz időszak ez - fogalmazott.  - Régebben inkább humán beállítottságú voltam, az utóbbi időben valahogy a matek került hozzám közelebb.



Azért  a könyvekkel is jó a kapcsolata  - kivéve a kötelező olvasmányokat -, igaz, ha marad rá ideje, általában angol nyelvű, szókincsfejlesztő műveket olvas, hogy ne felejtse az idegen nyelvet. 

Öccsével, Rolanddal együtt szívesen ül a televízió elé, a filmek jó kikapcsolódást jelentenek számára. A család egyébként nagyon fontos  az életében, jó, hogy mindent megbeszélhet a szüleivel is. 



A szépségversenyen elért eredményéhez sokan gratuláltak neki, irigyekkel szerencsére nem találkozott. Azzal, hogy a finis  résztvevője lett, nem változott meg gyökeresen a gondolkodása. 

- Nem az a fontos, kívülről milyen valaki, a belső tulajdonságok az igazán lényegesek. Sok ember lehet szép, de az nem jelenti azt, hogy egyúttal jó fej. És attól sem lesz egy lány szép, ha rengeteg alapozó van rajta. A természetesség híve vagyok - fogalmazott Alexandra.  -Nem foglalkoztat, milyen eredményt érek el a döntőben, annyian szavaznak rám, ahányan szeretnének, nem kezdek mozgósításba. Számomra jelenleg a tanulás a legfontosabb.  



Fotók: Pezzetta Umberto


Alexandrával együtt teljes szépségversenyünk zárófordulójának csapata, hamarosan újabb szavazás kezdődik. Olvasóink  a tizenkét hónap szépe közül választhatják majd ki a számukra legszebbet. 




Klikkeljen és nézze meg, kik közül bizonyult Alexandra a legszebbnek: 
Ki lesz a Zala Szépe? - január 
Ki lesz a Zala Szépe? - február



Az eddigi nyerteseket megismerheti itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!