Mi a gond a pölöskei szörpüzemnél? A dolgozók hetek óta nem jutnak be a céghez!

<b>Pölöske</b> - Aggasztó hírek keringenek a Bognár Szörp Kft.-ről. Ottjártunkkor, a hónap elején még volt termelés, a kijövő dolgozók annyit mondtak, féltik a munkahelyüket. Hétfőn több mint tucatnyian gyülekeztek a cég bejárata előtt az elmaradt februári bérük miatt.

Hajdu Péter

Hétfőn reggel arról értesítették szerkesztőségünket, hogy a létbizonytakanságban élő, fizetésüket követelő dolgozók a pölöskei Bognár Szörp Kft. előtt gyülekeznek, elmaradt fizetésüket követelve. Ottjártunkkor tizennégy-tizenöt munkavállalóval találkoztunk a parkolóban, mivel a céghez bejutni hetek óta nem lehet. Több mint három hete új biztonsági őrség vette át a kapu ellenőrzését, hermetikusan lezárva a bejáratot. Kérésünkre, hogy a cég valamely vezetőjével szeretnénk beszélni, a security egyik tagja udvariasan közölte, nincs benn senki, érdeklődjünk telefonon. Egyébként a dolgozóknak is ezt mondták.

Tollár Ferenc (középen), az egyik munkavállaló társaihoz hasonlóan az elmaradt bére miatt panaszkodik az üzem bejárata előtt
Fotó: Katona Tibor

- Szerdán lesz két hete, akkor dolgoztunk utoljára: délelőttös műszak volt, fél kettőkor leálltunk, kettőkor lekapcsolták a villanyt és a gázt. Kijöttünk az üzemből, azóta semmit sem tudunk, nem engednek be senkit - mondja egy asszony a munkavállalók közül, majd hozzáteszi: - A férjemmel együtt mind a ketten itt dolgoztunk, egy fillért nem kaptunk. Otthon vagyunk, semmit sem tudunk csinálni, de lépni sem, mert elbocsátás sincs. 
- Sőt - folytatja -, mi sem tudnánk felmondani, mert nem lehet bemenni, nem tudunk elérni senkit.

Többen is megemlítették, hogy a villany- és gázszolgáltatást megszüntették az üzemben. 

- Négyen lettünk munkanélküliek. A feleségemmel és a két nagy fiammal dolgoztunk itt. Meg kellett volna mondani az embereknek, hogy befejeztük, és vége. De semmit sem mondtak, senki nem tud semmit. Csak annyit, hogy állományban vagyunk, maradjunk - mondja indulatosan Tollár Ferenc. - A három kisebb gyerek még iskolába jár, kapjuk a csekkeket, a napközit is be kellene fizetni. Nem tudom, mert nem adják ki a béremet. A bíztatásból nem élek meg. Nem a Bognár Kálmán ellen vagyok, félreértés ne legyen. Mert rajtam a Kálmán nagyon sokat segített. Szerettem, mint a cégnél mindenki. De az a helyzet, hogy a Kálmánt megvezették - vélekedik Tollár Ferenc a cég tulajdonos vezetőjével kapcsolatban. 

Hogy mi a gond a cégnél, azt a legilletékesebbtől, Bognár Kálmántól, a cég alapítójától és vezetőjétől nem lehetett megtudni. Napok óta nem sikerült elérnünk telefonon. 

Lapozzon! A folytatásban további dolgozók szólalnak meg! 

OLDALTÖRÉS: szörpüzem2

Az üzem parkolója melletti kerítésen túl Simon Gyula és felesége rendezgeti a kiskertet. A férfi a flakongyártóban, felesége a palackozóban dolgozott.
- Az a legrosszabb, hogy nem mondanak semmit. Lassan két hete, hogy leállt az üzem, a számlákat ki kellene fizetnünk. De még a munkaügyi központhoz sem tudunk fordulni, mert a kft.-től papírt sem kaptunk semmiről. Ötvenöt éves vagyok, hová menjek? Nem vesznek fel sehová - fakadt ki Simon Gyula. 
 
- Amikor érdeklődtünk, azt az üzenetet kaptuk, hogy még egy hétig várjunk, akkor már meg lehet tenni a rendkívüli felmondást, akinek indokolt - így Bőszén Ferenc, aki feleségével együtt várt a bejárat előtt, a parkolóban. 

Vannak, akik azért sem merték nevüket említeni az emberek közül, mert elterjedt, hogy egy kisebb létszámmal, állítólag hamarosan ismélt beindulhat a szörp palackozás. 
- Azt is hallottuk, áprilisban beindul a szörpüzemben a gyártás. A flakon- és az italüzemben egyelőre nem, de a szörp igen. Legalábbis ez terjedt el. Valami lehet ebben, mert a gépsorokat bent rendezgetik - feltételezi egy asszony. 

Két hete befejeződött az utolsó műszak a pölöskei szörpüzemben. Azóta áll a termelés, bizonytalanságban vannak a dolgozók
Fotó: Katona Tibor

Arra a kérdésre, hogy ki indíthatja a céget, egyöntetűen mondtak egy nevet: A Janicsek.
- Itt jön az új főnök! - kiáltotta valaki, amikor a parkolóba befordult egy személygépkocsi. 
A kiszálló férfi a kapuhoz ment, megszólítottuk. 
- Nem, én a nyugdíjbiztosítási igazgatóságról jöttem, szeretnék leellenőrizni valamit - mondta. 

Ezt elismételte a kapun belül megjelenő biztonsági őröknek is, akiket azonban nem  hatott meg. Őt sem engedték be a cég területére. Az egyik biztonsági őr azt a felvilágosítást adta, hogy a Janicsák Kft. rendezi a dolgokat. Az elzárkózást jellemzi, hogy a kft. felügyelő bizottsága sem kapott a közelmúltban bebocsátást. A hétfői látogatás előtt néhány hete is megpróbáltunk a helyszínen érdeklődni, akkor utasították el az fb tagjait. Egyiküktől tudjuk, hogy a testület sem kapott felvilágosítást a cég ügyeiről.

Érdeklődtünk a pölöskei polgármesteri hivatalban, valamint a Janicsek Kft-nél is. 
Lapozzon!
 
OLDALTÖRÉS: szörpüzem3

Érdeklődtünk a pölöskei polgármesteri hivatalban is, ahol hétfőn nem találtunk vezetőt, a bent levő dolgozók sem tudtak semmit. Valami félelemteljes csend telepszik a helybeliekre, ha kérdez az ember. Zalaszentmihályon találkoztunk Kanizsai Mónika körjegyzővel, akitől az iránt érdeklődtünk, mennyire számít Pölöske, Zalaszentmihály életében a Bognár Szörp, mennyi embernek ad munkát a környéken? A körjegyző azt válaszolta, csak a helyi adó az egyetlen említésre méltó kapocs, az viszont adótitok. Aztán annyit mégis elmondott, hogy a telephely utáni helyi adót félévente kell befizetni, és év végén kiegészíteni. Azt viszont hiánytalanul kifizette tavaly a kft. 

A kerítésre kifüggesztett tábla egy másik cég nevét hirdeti
Fotó: Katona Tibor

Az üzem kapujára egy tábla került ki, rajta a dolgozók által emlegetett cég neve: Janicsek Kft., székhely: Kiskőrös, Vízmű utca 35., és egy mobiltelefon száma.
Hétfőn többször hívtuk a Janicsek Kft.-t a kifüggesztett telefonszám alapján. A telefont egyszer felvevő, és beleszóló férfihang arra kért bennünket, hívjuk később, most tárgyal. Aztán nem sikerült ismét kapcsolatot teremteni. Szerettük volna megtudni, ki, vagy kik döntenek, dönthetnek a szörpüzem, és a munkavállalók ügyeiről, kinek lenne a kötelessége kifizetni, vagy felmondani a dolgozóknak? Többen ugyanis azért szerettek volna bemenni az üzembe, hogy legalább az öltözőszekrényükből az utolsó munkanapon otthagyott holmijukhoz hozzájuthassanak, illetve, hogy megtehessék a rendkívüli felmondásukat. Akkor legalább bemehetnének a munkaügyi központba, hogy munkanélküli ellátáshoz jussanak. De válasz helyett egyelőre csak az elzárkózás tapasztalható.

Az üzem 2007-2008-ra érte el legnagyobb méretét, a mintegy 6000 négyzetméteres komplexum havonta 4-5 millió liter terméket bocsátott ki. 2007-ben 9 millió dobozos üdítőt gyártottak. A tulajdonos nyilatkozata szerint 3,3 milliárd forint nettó forgalmat bonyolítottak le abban az évben.

A pölöskei szörpüzem, a Bognár Szörp Kft. létrejötte és működése igazi sikertörténet volt, amely a '90-es évek elején kezdődött, és lapunk hasábjain számos krónika jelent meg róla. 
Olvassa el a következő oldalon!

OLDALTÖRÉS: szörpüzem4

A Bognár Szörp Kft. indulása és működése az elmúlt évekig sikertörténet volt

A '90-es években még nem ütközött nehézségekbe a cégről szóló információ, volt miről nyilatkozni, s persze most is lenne miről. A legjobb az lenne, ha a bezárt kapuk helyett egy várható folytatásról tudnánk írni, ebben reménykednek a környező falukban lakó munkavállalók is. De egyelőre csak a szebb idők emlékét tudjuk felidézni a lapunkban megjelent írások alapján. 

Elsőként arról számolt be lapunknak Bognár Kálmán vállalkozó, hogy vendéglátós múlttal, egy ötlettől vezérelve '89-ben szörpkészítésbe vágott bele. Egy ház alagsorát bérelte a faluban, és berendezett egy szirupkezelőt. Először csak a faluban vitték a szörpöt, majd a környékre szállítottak. Napi 12 mázsa szörpöt tudtak előállítani. 

Néhány évvel később, '94. májusban felépült az első üzemcsarnok, és megkezdődött a termelés. Már két műszakban 35 dolgozóval ment a munka, és 24 féle terméket gyártottak.

Archív fotó a pölöskei üzemről
 
A Széchenyi-Terv pályázatának sikeréről 2001-ben írtunk, amikor 1400 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővült a Bognár Szörp, 130 milliós beruházás révén. Szeptemberben folyamatosan ment a munka a gyártásban és a beruházáson is. Az új csarnokban szerelték a gépeket, a szörpüzem teljes csomagolóanyag-gyártó részlege került az új helyre, és egy gyümölcsital gyártó rendszer. 

Közben többször találkoztunk a kft. vezető munkatársaival kiállításokon, így a BNV-n, és az Egerszegi Vásáron is.
Jelentős siker volt a cég történetében, és nagy terveket fűztek a területükön megnyitott ásványvíz kúthoz, amit 2004. július 24-én adtak át, és kapott egyházi áldást is. A 300 méter mély kutat percenként 0,5 köbméter teljesítményű szivattyúval látták el, és megkezdődött az ásványvíz palackozás. 

Az uniós belépés éve, 2005. meghozta az erős uniós konkurenciát. A korábban 180 főt foglalkoztató üzemben 150-en dolgoztak, októberben három töltősor állt. A tulajdonos arról panaszkodott, a multi cégeknek drága a magyar termék, hozzák be az olcsóbb portékát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!