Pozitív eredmények, bíztató kezdetek

<b>Zalaegerszeg</b> - Két speciális területre kiterjedő kutatásnak ad otthont a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány által fenntartott (az egészségügyi főiskolán berendezett) ultrahangos laboratórium. A tudományos vizsgálatok első eredményeiről a labor vezetője, <em>dr. Németh T. Zsolt</em> számolt be lapunknak.

Horváth A. Attila

A pályázati támogatással indult projektben egyrészt a biogázerőművek hatékonyságnövelésével, másrészt egy új magyar találmány, egy ultrahangos fizioterápiás eszköz hatásmechanizmusának feltérképezésével foglalkoztak a szakemberek.

A második téma azért érdekes, mert a keringési problémák népbetegségnek számítanak. Európában minden második haláleset ezek következménye, a népesség mintegy 20%-ának lesz érszűkülete élete során, s az összes ápolásra szoruló ember ötöde keringési problémái miatt veszíti el önállóságát. Emellett két másik népbetegség, a diabétesz és a hipertónia szövődményei is érrendszeri szövődmények. A cukorbetegséggel kapcsolatos hazai adatok alapján leegyszerűsítve azt mondhatjuk: minden hetedik felnőtt cukorbeteg és minden negyedik nemsokára az lehet, ezért is bír nagy jelentőséggel a területen végzett kutatás. 


       Az utrahangot több területen is alkalmazzák Fotó: Katona Tibor

Az Egészségügyi Tudományos Tanács regionális kutatásetikai bizottságának engedélyével elindított projektben dr. Csordás József sebész, érsebész főorvos vezetésével orvosok is részt vettek. Dr. Csordás József érdeklődésünkre úgy fogalmazott: bár a projekt gyerekcipőben jár még, tény, hogy bizonyos frekvenciák használata mellett pozitív eredményekre jutottak. A szakember szerint azonban nem szabad hiú reményeket táplálni, a módszer gyakorlati gyógyászati alkalmazása még a jövő kérdései közé tartozik.

A Zalai Hírlap hétfői számában további részleteket olvashat a projektről.

Ezek is érdekelhetik