Igenis szabályos volt a gól!

<b>Zalaegerszeg - </b> Az Európa-bajnokság hétfő esti csoport-rangadóján a hollandok 3-0-ra legyőzték a világbajnok olaszokat. A találkozó első gólja elég nagy vitát váltott ki a futballberketben ezért Molnár László volt FIFA játékvezető véleményét kértük a történtekről.

zaol.hu

A ZTE egykori neves labdarúgója az aktív futball után játékvezető lett. Sokra vitte, hiszen 1986 és 1994 között FIFA játékvezető is volt. 

- Szurkolóként nagyon sajnálon az olaszokat, de a svéd játékvezető jól döntött a 26. percben, amikor megadta  Van Nistelrooy találatát  kezdte Molnár László. - Magyarázni sokféleképpen lehet a dolgot, de teljesen felesleges, mert a szabályok szellemében járt el bíró: bár saját játékossal ütközött és az alapvonalon túl feküdt Panucci, ő számított az azurrik utolsó emberének. Igaz, hogy hasonló eset nagyon ritkán fordul elő, ám ennek ellenére a szabály, az szabály. Egyébként még aktív ténykedésem során egyszer egy Ferencváros-Csepel összecsapáson történ velem is hasonló. A  televízió sokat foglalkozott az üggyel, s végül egyértelműen az volt az álláspont, hogy jól jártam  el amikor megadtam Wukovics gólját. 

- Egyébként tetszik az Európa bajnokság?

- Igen. Egyértelmű esélyesem még érthetően nincs, de a világbajnokot lenullázó, remekül futballozó hollandok meghatározó szerepet tölhetnek be. Ehhez persze hasonló kiemelkedő teljesítményt kell produkálniuk később is. A portugálok játéka is nagyon összeszedett, plusz nekik van egy Ronaldójuk is, és a fiatal zseni mindig képes meglepő megoldásokra. A németek ugyan egy vártnál gyengébben muzsikáló lengyel gárdával találkoztak, de így is  elég meggyőzőnek tűnnek. Ők egy kicsit eltértek a tőlük megszokott futballtól, sokkal támadóbb szellemben játszanak és ez érthetően tetszik mindenkinek  persze az aktuális ellenfelet leszámítva. A csoport meccsek elején vagyunk és most még korai mélyebben taglalni a dolgokat, nem lenne szerencsés voksolgatni, sok találkozó van még hátra a fináléig. Úgy tűnik, a támadóbb szellemű foci  ismét előtérbe került, bár konkrétan kijelenteni még ezt sem lehet. Ennek ellenére nagy érdeklődéssel várom a folytatást a kontinens legjobb együtteseinek nagy seregszemléjén.


MINDEN, AMI EB! 
Kattintson a képre!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!