A régészek után jönnek az építők

<b>Nagykanizsa</b> - Határidőre elkészültek a régészeti megelőző ásatásokkal a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársai a két, hamarosan megépülő kanizsai elkerülő út nyomvonalán, így rövidesen kezdődhet az építkezés.

Szalabán Attila

Mint Száraz Csillától, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgató-régészétől megtudtuk, a Nagysarok-dűlőben, a Sipa dombon végzett ásatás során 13510 négyzetmétert kutattak át.

A munkálatok során egy vélhetően késő középkori, árokkal megerősített táborhely nyomára bukkantak a régészek, illetve egy,  a késő bronzkorban, az időszámításunk előtti 1200-as évek  környékén, a halomsíros kultúra népe által kialakított kisebb település nyomait is felfedezték.

Az ásatás eredményeiről és arról, hogy várhatóan mikor kezdődik, illetve mire fejeződik be az elkerülők építése a Zalai Hírlap szerdai számában olvashat.

Ezek is érdekelhetik