Véget ér a türelem

Nagykanizsa - Zöldterületen és tilosban várakozó autók: tipikus vasárnapi kép a bolhapiac környezetéből. A rendőrök azonban ígérik: óriási változások lesznek, ők is bekeményítenek a szabálytalankodókkal szemben.Szórólapokat is osztanak, hogy figyelmeztessenek: a szabály az szabály

Szalabán Attila

Megszokott látvány tárulhatott mindazok szeme elé, akik elmúlt vasárnap ellátogattak a vásárcsarnok parkolójában rendezett bolhapiacra , s annak közelében parkolóhelyet kerestek. A sofőrök szinte mindegyike igyekezett a vasárnapi vásárhoz a lehető legközelebb parkolni, ennek érdekében sokan még szabálytalankodtak is.

- Az előttünk álló hét végén nagyon komoly parkolási problémákra számítunk a belvárosban - jelezte Valguth Zoltán hadnagy, a nagykanizsai rendőrkapitányság közlekedési osztályvezető-helyettese. - Egy időben ugyanis három jelentős, várhatóan nagy tömegeket vonzó rendezvény lesz: a város napja, a vasárnapi vásár és a Kanizsa Plazánál a vidámpark miatt rengetegen ülnek majd autóba, és keresnek parkolóhelyet. Jó magyar szokás szerint persze a lehető legközelebb az eseményhez. Csakhogy a rendezvények miatt még a parkolók nagy része is le lesz zárva.

Magyarán szólva káosz várható, de természetesen ezt a rendőrség minden eszközzel meg akarja akadályozni. A rendőrök és a közterület-felügyelők elhatározták, hogy egyszer és mindenkorra véget vetnek a vasárnapi parkolási őrületnek. Fokozottan figyelnek majd a tilosban várakozókra, így például azokra is, akik vasárnaponként rendre eltorlaszolják a plaza mögötti trafóállomáshoz vezető földutat.

- Járőreink folyamatosan figyelik majd a helyzetet, meg fogjuk tartani a rendet. Most lesz a legutolsó alkalom, amikor még figyelmeztetéssel megúszhatja valaki, hogy szabálytalanul parkolt - folytatta Valguth Zoltán. - Szórólapokon is fel fogjuk hívni a figyelmet, hogy május 4-től szigorúan szankcionáljuk a jogsértőket. S hogy a közlekedésben se alakuljon ki fennakadás, a Kalmár és a Vásár utcák kereszteződésében forgalmi rendőr irányítja majd a járműveket.

A rendőrség és a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. illetékesei azt tanácsolják: ezt követően az autósok inkább a Zrínyi utcából nyíló parkolókat vegyék igénybe, vagy pedig a belvárostól kicsit távolabb eső helyeken hagyják a kocsijaikat - hét végén ezt az egész város területén ingyenesen tehetik meg. Már persze csak ha betartják a szabályokat...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!