Pont(ok)ért utaznak

Zalaegerszeg (ka) - Pénteken a Vasas-ZTE FC találkozóval veszi kezdetét a labdarúgó NB I 25. fordulója. A kék-fehérek az elmúlt két mérkőzés eredményes játékát szeretnék folytatni és a pontszerzés reményében utaznak a fővárosba.

Kerkai Attila

Jól jött a ZTE FC számára az elmúlt két találkozón szerzett hat pont, hiszen így nem szakadtak le túlzottan az élbolytól. Szlavko Petrovics, a zalaiak szakvezetője a hétfői, vesztett állásból megfordított (2-1) Honvéd elleni találkozóból merítene erőt a folytatásra.

- Nagyon örültünk az újabb sikernek, ami lökést adhat mindannyiunknak - mondta a vezetőedző. - Mindez nagyban befolyásolhatja, hogy végre magunk mögött hagyjuk a korábbi negatív szériánkat. A Vasas elleni taktika hasonló lesz, mint volt a Kaposvár elleni, azaz a célfutballt hozzuk előtérbe és megpróbáljuk kapott gól nélkül lejátszani a pénteki találkozót. Abban szinte biztos vagyok, hogy gólt tudunk lőni, így ponttal vagy pontokkal szeretnénk hazatérni.

Megtudtuk, hogy Vlaszák Géza sérülése - a kapust a Honvéd ellen kellett lecserélni egy ütközést követően - nem annyira komoly, mint az elsőre tűnt. A hálóőr két napot kihagyott, de tegnap már mozgott, s ha a térde engedi, akkor ő áll majd a Vasas ellen a kapuban. Balázs Zsolt is rúgást kapott lábára, Máté Péter viszont legutóbb letöltötte eltiltását, így visszatér a csapatba. A várható öszeállításra vonatkozó kérdésünkre Szlavko Petrovics a következőt válaszolta:

- Az biztos, hogy Máté tagja lesz a kezdő tizenegynek, ám azon még gondolkodom, hogy melyik poszton számítok rá. Ennek függvényében változhat az is, ki kerül be és ki nem a kezdőegyüttesbe.

A csapat kapitánya, Molnár Balázs véleményére is kíváncsiak voltunk, mennyit dobott a hangulaton a két győzelem. A középpályás összeszedetten futballozik az utóbbi hetekben, s a Vasas ellen is kulcsszerep jut majd neki.

- Két győztes mérkőzésen jutottunk túl, bár el kell ismerni, hogy játékban nem azt hoztuk, amit a csapat valójában tud - hallottuk Molnár Balázstól. - Inkább a szívünknek és az akaratunknak köszönhetjük a legutóbbi két sikert, de ezzel talán kihoztuk magunkat abból a gödörből, amibe korábban a hajrában bekapott gólokkal kerültünk. A Vasas ellen bízunk a pontszerzésben, s én mindenképpen bravúrként értékelném, ha győzni tudnánk. Akkor sikerülhet, ha azt a játékot nyújtjuk már az elejétől, amit a Honvéd elleni utolsó húsz percben. A csapattal megbeszéltük, mindenképpen szeretnénk elérni az ötödik helyezést, s azt hiszen érthető, hogy most sokkal jobb hangulatban készülünk, mint korábban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!