Alig, hogy elkezdődött, már le is fújták

<b>Körkép</b> - 10 órától felfüggesztette az éjfélkor megkezdett határozatlan idejű munkabeszüntetést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vonatok Zalában is elindultak.

zaol.hu

A Szakszervezet elnöke, Gaskó István a sztrájk kapcsán azt nyilatkozta, hogy sikeres volt, hiszen a vasúti közlekedés éppúgy megbénult, mint a korábbi munkabeszüntetésekkor, ám értelmetlennek tartja a további folytatást, nem tudják ugyanis, hogy a jelenlegi vezetésű közlekedési tárca, illetve a MÁV képes-e elmozdulni az eddigi álláspontjáról.

Mindennek ellenére az elnök hangsúlyozta: nem vonják vissza a sztrájkfelhívását.

Gaskó István egy korábbi nyilatkozatában elmondta, nem egyeztettek a szintén hétfőn sztrájkoló BKV-val, de  a VDSZSZ elnöke örül, hogy egybeesett a két munkabeszüntetés és a LIGA Szakszervezetek támogatásunkról biztosították a BKV sztrájkolóit. 

Információink szerint a megyeszékhelyen a reggeli órákban hét jegykezelő közül négy sztrájkolt, míg Nagykanizsán -  az előzőekhez hasonlóan  - senki sem szüntette be a munkát.

Hogy a zalai állomásokon mi történt a sztrájk ideje alatt, s mit szólnak az emberek az újabb munkabeszüntetéshez, azt megtudhatja a Zalai Hírlap keddi számában. 

Olvassa el cikkünket itt!!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!