Összesen négyszer szavaztak, de megvan a döntés az elnökről

Pacsa – Vigh László országgyűlési képviselőt, Felsőrajk polgármesterét választotta elnökének csütörtöki ülésén a Pacsa és Térsége Többcélú Társulás tanácsa.

Szabó Judit

Húsz település részvételével múlt héten alakult meg a pacsai székhelyű új kistérségi társulás, de az elnök személyéről az alakuló ülésen nem született döntés: sem Vigh László, sem a másik jelölt, Bóbics József, Zalaigrice polgármestere nem kapta meg a szavazatok kétharmadát. 

A csütörtöki ülésen újból kísérletet tettek az önkormányzatok vezetői a társulási elnök megválasztására, ezúttal sikerrel. Vigh László és Bóbics József mellett Henczi Zoltánt, Pacsa polgármesterét jelölték a tisztségre. 

Vigh László „kampánybeszédében” azokat az eredményeket említette, melyeket Felsőrajk polgármestereként ért el, s úgy vélte: előnyös, ha parlamenti képviselőt választanak elnöknek, mert egy képviselőnek messze elér a keze, legyen szó vis maior vagy önhikis támogatás kijárásáról, majd ígérte: mindent megtesz a pacsai társulás eredményes működéséért. 

Bóbics József a közép-zalai területfejlesztési társulásban végzett munkáját emelte ki, s azt hangsúlyozta: jobb egy bal- és jobboldaltól egyenlő távolságot tartó, semleges jelöltet választani. 

A szavazás első fordulójában Henczi Zoltánra öten, Bóbics Józsefre heten, Vigh Lászlóra nyolcan voksoltak. A második fordulóban csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt versenghetett, de Bóbics József visszalépett, s végül Vigh Lászlót választották elnökké.
 

Ezek is érdekelhetik