ZTE FC

9 éve
A ZTE NB I-es labdarúgócsapata kedden 18 órakor az „osztálytárs” MTK otthonában lép pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A zalaiak nincsenek a legjobb hangulatban, hisz szombaton 3-1-es vezetés után kaptak ki 4-3-ra Pápán.
9 éve
Kék-fehérek párharcát hozza a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntője - derült ki a tegnapi sorsoláson. Ugyanis a ZTE FC és az MTK egymás ellen száll harcba az elődöntőért.
9 éve
A Magyar Labdarúgó-szövetségben ma megtartották a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. A Vasas ellen tegnap magabiztosan továbbjutó kék-fehérekre a nyolc között a fővárosi kék-fehérek, vagyis az MTK csapata vár.
9 éve
A Zalaegerszeg hazai környezetben 3-0-ra nyert a Vasas ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.
9 éve
Mint kiderült, nem múlt el szurkolói összecsapás nélkül a szombati ZTE-Haladás mérkőzés. Laptársunk, a Vas Népe beszámolója szerint a találkozó után többautónyi, vélhetően zetés támadt négy vasi szurkolóra. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást.
9 éve
Az odavágó eredményének ismeretében (a zalaiak ugye annak idején 6-0-ra nyertek a Fáy utcában) a ZTE FC–Vasas Magyar Kupa nyolcaddöntő már nem sok izgalmat ígér. Aggódni inkább amiatt kell, hogy ne sérüljön meg senki a csapatokból.
Épített örökség
Megújul a várpalotai Zichy-kastély és a Trianon Múzeum
Illegális bevándorlás / 14 perce
Több mint kétszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Pénteken 117, szombaton 70, vasárnap 50 külföldit tartóztattak fel.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLLER DEZSŐ veszprémi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Váratlanul ért a halál, Búcsú nélkül mentél el. Aludd békés, örök álmod, Soha nem felejtünk el." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám, anyósunk ANDRIS KÁROLYNÉ volt első férje után VIGMOND FERENCNÉ szül. Kolonics Ilona életének 85. évében váratlanul itthagyott bennünket. Temetése június 3-án, szerdán 14 órakor lesz a pölöskei temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor a búcsúszentlászlói templomban. Gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető anyukám NAGY ISTVÁNNÉ szül. Gréczi Mária életének 75. évében örökre megpihent. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. június 3-án, szerdán 10 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Kérjük egy szál virággal fejezzék ki együttérzésüket. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Búcsúznak: szerettei
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." Szent Pál Timóteushoz Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk és dédmamánk BÉRES KÁROLYNÉ szül. PAKSA SAROLTA életének 98. évében örökre megpihent. Temetését 2020. június 3-án, szerdán délután 15 órakor tartjuk a bagodi temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise lesz a templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
"Míg szívünknek lesz egy dobbanása, Míg virágot tud vinni kezünk, Míg a szeretet szebb az önző vágynál, Addig rád emlékezünk." Fájó szívvel emlékezünk CSÁSZÁR GELLÉRT halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy DR. BARBALICS JÓZSEF ügyész szerető szíve 90 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. június 4-én, csütörtökön 13 órakor kísérjük a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise előtte 12 órakor a Piarista iskola udvarán. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"A szeretet soha meg nem szűnik." /Szent Pál/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GRÓF JÁNOSNÉ szül. Vizsy Katalin 2020. május 24-én, életének 94. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. június 3-án, szerdán 13.30-kor veszünk végső búcsút az olai temetőben. Gyászmise a temetés napján 7.45-kor lesz az olai templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Emléke örökké szívünkben él. A gyászoló család
"Mindenütt ott vagy, Ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek." (Szabó Lőrinc) LASKAI FERENC 2020. március 15-én, életének 84. évében elhunyt. Az érte szóló gyászmise június 5-én, pénteken 12 órakor lesz a kórházkápolnában (Nagykanizsa, Kossuth tér 16.). Búcsúztatása 13 órakor kezdődik a köztemetőben (Nagykanizsa, Tripammer u. 1.). Tisztelettel kérjük, hogy a virágra szántakat a 10103173-33728700-00000008 számlán a Honvédkórház Alapítvány javára (Budapest Bank) ajánlják föl, Urológiai Osztály közleménnyel. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Táviratcím: Várhegyiné Laskai Ágnes - Nagykanizsa, Teleki u. 1. 1/5. Dr. Géczi-Laskai Judit - 1161 Budapest, Baross u. 182.
"Szeressétek egymást, amiképpen én is szerettelek Titeket" János evangéliuma 15 rész. 12. vers Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy KOMORNOKI LÁSZLÓNÉ született Magyari Zsuzsanna okl. gyógyszerész 2020. május 06-án, Sopronban, életének 96. évében elhunyt. Drága halottunk földi porait a református egyház szertartása szerint egy későbbi időpontban helyezzük örök nyugalomra Miskolcon. Gyászolják: László fia, Márta menye, Magdolna menye húga, Karolina unokája és férje Ferenc, Mihály unokája és felesége Judit, Emma, Ilona, Julianna, Ferenc, Nóra, Fanni, Veronika és János dédunokái, Ágnes, Zsuzsanna unokahúgai, Ferenc, József, Zoltán, Dániel, Dezső és Béla unokaöccsei és családjaik.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, nagynénénk KÓSI TERÉZ méltósággal viselt gyógyíthatatlan betegségben, életének 73. évében 2020. április 13-án elhunyt. Végakaratának megfelelően hamvainak búcsúztatására 2020. június 5-én, pénteken 14 órakor kerül sor a baki temetőben.. Szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Maroknyi fény, tengernyi bánat, és mélységes csend maradt utánad. Örök mosolyod még most is látjuk, hogy belépsz az ajtón még most is várjuk. Idézzük szavaid, tetteid, emléked, örökké szeretünk és nem feledünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk CSÁSZÁR GELLÉRT halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Tudatjuk rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy HARMOS JÓZSEFNÉ szül. Pados Éva Hugi elhunyt. Kívánságának megfelelően, szűk családi körben elbúcsúztattuk. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk ZALAVÁRI GYULÁNÉ Gabi néni életének 89. évében csendesen megpihent. Családi körben búcsúztattuk, szívünkben tovább él!
“Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. CZUCZOR HUBA A zalaegerszegi megyei kórház volt urológus adjunktusa 2020. május 23-án életének 79. évében elhunyt. Temetése 2020. június 4-én 13.00-kor lesz a soproni Szent Mihály temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEKE PÉTER PÁL 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 2-án, kedden 14 órakor lesz a zalaigricei temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Váratlanul ért a halál, Búcsú nélkül mentél el. Aludd békés, örök álmod, Soha nem felejtünk el." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám, anyósunk ANDRIS KÁROLNYÉ volt első férje után VIGMOND FERECNÉ szül. Kolonics Ilona életének 85. évében váratlanul itthagyott bennünket. Temetése június 3-án, szerdán 14 órakor lesz a pölöskei temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor a búcsúszentlászlói templomban. Gyászoló család
"Fájó szívünk fel-felzokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk Téged!" Emlékezünk GÖLLES LÁSZLÓ halálának évfordulóján. Családja
"Uram, adj neki nyugalmat, S csendes felhőn párnát, Fogadd be őt Uram, S vigyázd örök álmát." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, anyósom, nagymamám TÓTH DEZSŐNÉ szül. Fitos Gizella volt zalatárnoki lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 10 órakor lesz a teskándi temetőben. Előtte gyászmise. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy ZSUPPÁN JÓZSEF életének 61. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént a csatári temetőben. Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Előttünk az arcod, szívünkben az emléked. Amíg élünk, nem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk LIPPA ISTVÁNNÉ szül. Dömötör Erzsébet halálának első évfordulóján. Szerető családja
ezt látni kell! / 44 perce
Kihúzták az árokból a kocsit, ami ezután jött, attól mindenki kikészült (videó)
Kulisszatitok / 50 perce
Felrobbantott egy Boeing 747-est a Tenet stábja
dizájnos / 1 órája
Díszítsük a lakásunkat újjáfestett bútorokkal!
Legyél hétköznapi hős! / 1 órája
Ezeken a zalai településeken adhatsz vért június első hetében
OVSZ, zaol.hu
A mészkőbe vájt szurdokvölgy / 1 órája
Szédítő sziklaszirtek vidéke
Laskovics Márió
Pünkösdkor is nyitva vannak / 1 órája
Ő a negyedik kecskegida az idén, aki világra jött a fenyvespusztai állatsimogatóban
zaol.hu