Tárlat

9 éve
Nagykanizsa (kv) - A Hevesi-iskola galériájában az idei tanév utolsó tárlata is a tanulók színes munkáiból nyílt.
9 éve
Lenti (va) - A könyvtárban ma este hat órakor Kovács Zoltán fotóművész nyitja meg a Márkus Rita képeiből összeállított, Haranglábak földje című tárlatot.
9 éve
Zalaegerszeg (mh, va) - Az Egerszeg Fesztivál programjaihoz kapcsolódva tegnap a Keresztury ÁMK hangversenytermében és a Falumúzeumban is megnyílt egy-egy kiállítás.
9 éve
Keszthely - A magyarok két százaléka immunis az AIDS vírussal szemben. Génállományunkban a perzsákkal, azaz az irániakkal is kapcsolat mutatható ki. Többek között ezeket az érdekes alapvetéseket is bővebben kifejti a Népünk genetikai családfája címmel május 24-éig megtekinthető tárlat a Balaton Színházban.
9 éve
Nagykanizsa - Gráner József térhatású képek megtekintésére használatos készüléket állított elő. A nagykanizsai férfi többségében saját készítésű háromdimenziós képekből rendez országjáró kiállítást. A tárlat bevételéből egymillió forintot a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikának ajánl fel, ahol kislányát is gyógyítják.
9 éve
Nagykanizsa - A Magyar Plakát Házban május végéig látogatható az 1950-es és 60-as évek politikai plakátjait felvonultató, Sorsodat magad intézed című, országosan is egyedülálló kiállítás.
9 éve
Hévíz (há) - Zalai alkotók kettős tárlatának adott otthont a fürdőváros múzeuma, az időszakos kiállítás-sorozaton ezúttal a piktúra és a népi fazekas mesterség darabjai találkoznak.
9 éve
Dicsőséges tavaszi hadjárat néven ismeri az utókor az 1848-49-es szabadságharc legsikeresebb periódusát. Az éppen 160 évvel ezelőtti hadi cselekmények emlékét őrzi az a mindeddig egyedülálló tárlat, amit magángyűjtők műtárgyaiból rendeztek be a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban.
9 éve
Gyenesdiás - A messzi földön elhíresült gyenesi avar vezér jövő tavasszal visszaköltözik a Balaton-parti településre. A pásztorházban külön termet kap, a tárlókban pedig a sírjában fellelt értékeket mutatják be.
szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
hogyan tovább?
Vajna Tímeának ki kell költöznie a bérelt budai villából
Nagy István / 1 órája
Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti központja épül Magyarországon
Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása.
Gyász
"Öleld őt magadhoz Uram, és óvjad féltő gonddal..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARKÓ GYULA életének 68. évében elhunyt. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a lenti temetőben, előtte 13 órakor gyászmise. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDÁN PIROSKA életének 53. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 11 órakor lesz a söjtöri nagy temetőben. Előtte 10.15-kor egyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEVIZ GYÖRGY FRIGYES életének 73. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a zalaháshágyi temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Fájdalomtól megtört teste pmegpihen a földben, Édes Jézus adj nyugalmat lelkének a mennyben." Mély fájdaommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁSA IMRE életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 11 rakor lesz a gellénházi temetőben. Előtte 10.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknka, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORSODI ISTVÁN életének 75. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 22-én, pénteken a miháldi templomban 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a helyi temetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy ID. TOMASICS LÁSZLÓ hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én, pénteken 14 órakor lesz a bagolai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"Adhat az élet márványkőből palotát, csak egyet nem adhatkétszer, drága jó édesanyát..." Fájó szívvel tudatom, hogy drága édesanyám BENEDEK PÉTERNÉ szü. Hóbor Erzsébet életének 91. évébe elhunyt. Temetése 2019. március 20-án, szerdán 15.30-kor lesz a várföldei temetőben. Előtte 14.45-kor gyászmise a kápolnában. Szerető lánya
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TEMESI LÁSZLÓNÉ szül. Jámbor Erzsébet életének 66. évében elhunyt. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 12 órakor lesz a zalaegerszegi Új köztemetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOROSNYAI SÁNDORNÉ szül. Murgu Anna életének 93. évében csendben megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 29-én 14 órakor lesz a budapesti Szent Gellért Plébánia urnatemetőjében. Ezúton mndunk köszönetet mindazoknka, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk VÖLGYI LÁSZLÓ 87 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. március 20-án, szerdán 14 órakor lesz a lenti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MATUS JÁNOSNÉ szül. Lánczos Margit volt fityeházi lakos 82 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. március 20-án, szerdán a 15.15-kor kezdődő gyászmise után 16.00 órakor lesz a fityeházi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH FERENC zalaegerszegi lakos életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 20-án (szerdán) 10.30-kor lesz az ebergényi temetőben. Előtte gyászmise 7.45-kor zalaegerszegi olai templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalomtól megtörten tudatjuk, hogy drága férjem GODINEK LÁSZLÓ életének 81. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászolják: felesége, lánya, fia, unokái
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik özv. SÁNTA BÉLÁNÉT utolsó útjára elkísérték, és a család fájdalmában osztoztak. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉNES LÁSZLÓ nyugdíjas rendőr alezredes életének 71. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én (pénteken) 14.30-kor lesz a keszthelyi Új temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"A múltat visszanézve valami fáj Valakit nagyon szerettünk, aki nincs már. Szívében nem volt más, csak jóság és szeretet Szorgalom és munka volt az egész élete. Feledni Őt soha nem lehet, Csak letörölni a fájó könnyeket." Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk MEZŐFI JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége, fia, menye és két unokája
"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Téged elfelejteni soha nem lehet. Álmodtunk egy szép öregkort, csodásat, szépet, De a halál sajnos mindent összetépett." Szeretettel emlékezünk BALI JÁNOS halálának 40. évfordulóján. Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. MILLEI FERENC életének 73. évében elhunyt. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 13 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH IMRE életének 83. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 12.00 órakor lesz az olai temetőben. Gyászmise aznap 8.00 órakor a Mária Magdolna Plébánia-templomban. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NOVÁK DEZSŐNÉ szül. Mátai Mária életének 82. évében elhunyt. Temetése március 20-án, szerdán 13 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap reggel 7 óra 45 perckor az olai Jézus Szíve ferences templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
szenzációs siker / 1 órája
A pécsi mandulafát választották Európa legszebb fájának
tudta? / 2 órája
Fejenként legfeljebb két kiló medvehagymát szedhetünk
A terhességét titkolta a nő / 2 órája
Életképes volt a kislány, akit szombaton öltek meg Zichyújfaluban
Sági Zoltán
Borbély Helén győzött, Bohács Bettina pedig harmadik helyen zárt / 3 órája
Két ZAC-érem a fekvenyomó-bajnokságról
Kerkai Attila
ZTE Súlyemelő Klub / 3 órája
Savaria Kupa: indult a teljes hazai élmezőny
Kerkai Attila
Szerdán a közvetlen rivális DEAC lesz a vendég / 3 órája
ZTE KK: megint egy „sorsdöntő” meccs
Kerkai Attila